Kapcsolatok Komfortzóna Korlátozó hitrendszereink

A méltatlan helyzetek rabjai

Sokan rekednek benne – hónapokra, de akár évekre is – lehúzó, fájdalmas, méltatlan helyzetekben. Olyan kapcsolatokban, ahol már csak egymás módszeres bántása, manipulálása megy, olyan munkahelyen, ami már csak az idegeket őrli, olyan barátságokban, ahol csak az érdek dominál. Pedig senki nem arra születik, és nem azért él, hogy folyamatos lelki harc legyen a világa. Hogy nap mint nap konfliktusokat kezeljen, megaláztatásokat éljen át, vagy behódoljon.

Persze kérdés, hogy ki látja méltatlannak az adott helyzet? Az, aki épp benne tengődik? Vagy a családja, barátai látják kívülről úgy, hogy nem egészséges, amiben van? Mert sokszor a kívülállók ugyan gondterhelten szemlélik szerettük megaláztatásait, de ő mégis benne tartja magát, és vagy elégedetlenkedik, vagy könnyeit nyelve benne is marad. Van olyan ismerősöm, aki évek óta panaszkodik a munkahelyére. Hogy nem tisztelik, hülyének nézik, mindig más munkáját kell, hogy végezze a sajátján kívül, mégsem lép. Nem mozdul ki a komfortzónájából, inkább szabotálja önmagát, és sopánkodik. Ez így egyszerűbbnek tűnik.

De vajon miért teszik ezt önmagukkal az emberek? Mi az, ami benne tartja őket? Hiszen létezik saját akarat, amiről viszont -úgy tűnik – megfeledkeznek. Mert a gyötrelmes helyzetekben nem muszáj benne ragadniuk, még akkor sem, ha úgy gondolják. Vannak azonban önmaguk számára elfogadható magyarázataik, önigazolásaik, hogy miért nem lépnek. Mert indok mindig található.  Sokan önáltatással próbálják saját maguk számára is megmagyarázni, hogy a negatív helyzet, amiben vannak, az nem is annyira rossz. Csak mások látják annak. Hogy a bántalmazó fél azért kedves is tud lenni, vagy nagylelkű, hogy az idegbeteg főnök azért nem annyira szörnyű, hogy a hazug barátnak ezért vannak jó tulajdonságai is. Önigazolásokat keresnek arra, hogy miért tűrnek. De ez az ő saját választásuk, ami mögött mindig erős félelem, és az önbecsülés, önbizalom hiánya áll.

Életünk szerepeit saját magunknak osztjuk. Eszerint lehetünk áldozatok, becsapottak, hiszékenyek, vagy akár érzéketlenek is, és még folytathatnám a sort. Ezek mögött pedig mindig fellehető a családi hit, a hozott programok, vagy a megörökölt minták.  A fel nem dolgozott lelki sérülések érzelmi lenyomatai. Aki gyerekkorában nem tanulhatta meg az értékességét, az felnőttkorában sem hisz abban, hogy megbecsülhető. Ha az anyával való kötődése sérült, akkor nem fog hinni saját szerethetőségében, és akkor is benne marad egy kapcsolatban, ha az lehúzó, és fájdalmas. Működtetheti egy családi minta is, mert ha gyerekként valaki azt látta szüleitől, hogy akkor is benne kell maradni egy helyzetben, ha az kinyírja az ember lelkét, akkor benne fog maradni ő is felnőttként. Van, akiben pedig (és ez főként a nők programja) a tanult tehetetlenség hátráltatja a helyzetből való kimozdulást. Amikor elhiszi valaki, hogy semmit nem tehet önmagáért, hogy kiszolgáltatottja másoknak és a sorsának.

De csak addig marad benn bárki méltatlan helyzetekben, ameddig nem fáj eléggé, nem szenvedett még eleget, amíg számára kibírható. Lehet, hogy a külvilág már ordítva sürgetné, hogy lépjen ki, mozduljon előre. De amíg neki elviselhető, addig maradni fog. Senki nem menthető meg, ezt az utat mindenkinek magának kell megjárnia, megtapasztalnia. Senkit nem lehet kirángatni a hajánál fogva, és nem is szabad.

Mert minden méltatlan helyzet tanulópálya, ami fontos leckéket hordoz magában. Persze csak akkor, ha képesek vagyunk vele szembenézni. Többnyire arra mutat rá világosan, hogy miként állunk önmagunkkal, az önbecsüléssel, önértékeléssel. Ez azonban bármikor fejleszthető. Dönthetünk úgy, hogy a programjainkat újraírjuk, hogy szembenézünk azzal, hogy milyen hit működik bennünk, ami a szenvedéseinket generálja. Csak egy tudatos döntésen múlik, és az önismeret fejlesztésén. Ez egy kemény munka. De olyan befektetés lesz, ami nagyon megéri, mert a saját magunkhoz való viszonyulásunkat alapjaiban változtatja meg.

Ha hasznosnak érzed ezt az írást, kérlek segíts másokhoz is eljuttatni megosztással.

Vélemény, hozzászólás?