Elengedés Érzelmi sérülések Ragaszkodás

Honnan jöttél, merre tartasz?

Születésed első pillanatától kezdve tapasztalatot gyűjtesz. Sőt, már előtte, az anyaméhben is érzékeltél, érezted édesanyád minden érzelmi rezdülését, a lelkében megjelenő összes félelmet, szorongást, vagy épp a lelki békét, örömöt, és ezek hatással voltak rád.  Meghatározó volt a közeg is, ahova születtél. Kezdve attól, hogy vártak-e szüleid, és hogy olyan nemű lettél-e, amilyennek vágytak téged.

A gondoskodásukban benne volt saját tapasztalatuk, megörökölt családi mintájuk, hitük, saját élményük. Benne volt édesanyád kötődési mintája, a szeretetük kimutatásának képessége, valamint a fel nem dolgozott lelki sérelmeik is. Szépen elkészített csomagot kaptál, amivel útnak indultál, és amit bárhová is mentél, vittél magaddal. Van, akinek a csomagja nagyon nehéz, ezért minden lépés küzdelmes vele. Ráadásul ez csak terebélyesedik, hiszen belerakod mindazt az érzést, tapasztalatot, amit út közben szerzel. Sokan úgy hordozzák magukkal, hogy nem is tudnak róla. Csak érzik, hogy valami folyamatosan hátráltatja őket. Hogy valami húzza őket vissza, és meggátolja őket a lendületes előrehaladásban.

Csomagod tulajdonképpen mindenre hatással van, megmutatja magát döntéseidben, választásaidban is. Mintha lenne benne egy eleve elrendeltség is, ami az életed minőségét meghatározza. Azt hiszed, hogy a szabad akaratoddal irányítod az életed, de ez közel sincs így. Szabad akaratod mögött ott állnak tudattalan gátló parancsaid, negatív hiteid, félelmeid, elfojtásaid. Addig, amíg nem nézel velük szembe.

A csomag addig zárva van, amíg nem jön valamilyen sorsdöntő fordulat, veszteség, trauma, aminek hatására – ha elég kíváncsi vagy, és szembe tudsz nézni önmagaddal – elkezd érdekelni, hogy mit is cipelsz valójában. Hogy mit rejt a csomagod.

Gyakran nem tetszik, amit találsz. Megijedsz, esetleg kétségbeesel tőle, de az is lehet, hogy hitetlenkedsz. Mindegy, hogy reagálsz, de a nyitott bőröndöddel valamit már kezdened kell, nem maradhat csak úgy. Az is döntés, ha rémülten visszazárod. Mert mondjuk rájössz, hogy mekkora munka lenne kipakolnod. És az is egy döntés, ha elkezded kiszedegetni a benne fellelt dolgokat, és egyenként rájuk csodálkozol. Ha nem zárod el magad előlük, nem ítélkezel, hanem értelmet keresel bennük, és összefüggéseket a jelened történéseivel. Felvállalod, elfogadod, hogy a múltad irányított addig.

Ha megleled a múlt sérüléseiben rejlő ajándékot, növekedést, fejlődési lehetőséget, akkor véglegesen leteheted a bőröndödet. Általa megismered jobban önmagadat, elfojtott érzelmeidet, vágyaidat, ki nem mondott fájdalmaidat. Minden krízis által emberibbé, megértőbbé, elfogadóbbá válsz.

Általában rettegünk a traumáktól, azt gondoljuk, hogy szétszedik a lelkünket, pedig épp azok válnak összeszedetté, erőssé, bölcsebbé, akik már éltek át fájdalmas megpróbáltatásokat. Persze csakis akkor, ha nem szőnyeg alá söpörnek, nem elfojtásban, tagadásban léteznek, hanem erővé transzformálják megélt érzelmeiket.

Sok múlik a hozzáállásunkon, hogy hajlandók vagyunk-e engedni, hogy zubogva áramoljon körülöttünk az élet. Hogy nem akarunk-e a múltban ragadni azzal, hogy folyamatosan a sérelmeinket nyalogatjuk, miközben átkozódunk, szitkozódunk. Hogy ragaszkodunk, kapaszkodunk, vagy megértjük, hogy amíg nem elfogadásban élünk, megakasztjuk az életünket. Minden területét, a magánélettől kezdve a munkahelyi előre-menetelünket, egészségünket, baráti és egyéb kapcsolatainkat is. A múlthoz való ragaszkodással meggátoljuk minden teremtésünket.

Azzal vigasztaljuk magunkat, és egymást, hogy az idő minden sebre gyógyír. Azonban az idő nem gyógyítja be a lelki sérüléseket. Csak eltompítja a fájdalmat. A sebeket a megértés és elfogadás gyógyítja be, ha szembenézünk vele, és már nem akarunk menekülni, hárítani. Ha képessé válunk arra, hogy elengedjük,  hogy múltbeli énünk sérült részétől elköszönjünk, és elköteleződve önmagunk mellett, a jövőbeli céljaink felé forduljunk.

Valójában mindig úton vagyunk. Tanulunk, fejlődünk, tapasztalunk. Akkor is, ha a tudattalan irányítja az életünket. Mert minden helyzet magában rejti a tanulnivalót. Minden kapcsolat, minden nehézség, és probléma. Kérdés az, hogy meglátjuk-e benne a mögöttes rejtett üzenetet, és hogy nyitott szívvel és elmével fordulunk-e a világ, és önmagunk felé, vagy ellenállásban létezünk.

Ha jelen pillanatban boldogtalannak, kiégettnek, fásultnak, vagy áldozatnak érzed magad, akkor még mindig cipeled…de bármikor leteheted. A te választásod.

 

Ha hasznosnak érzed ezt az írást, kérlek segíts másokhoz is eljuttatni megosztással.

 

Vélemény, hozzászólás?