Mai világunk nem a mély emberi kapcsolatok, barátságok kialakításának és fenntartásának kedvez, sokkal inkább individualizál, az egyént helyezi előtérbe, annak igényeit, szempontjait. Mindenki hajtja a maga mókuskerekét, vagy küzdi saját szélmalomharcát, aztán erejét vesztve nem marad másra sem kedve, sem pedig ideje. A lélektől – lélekig hatoló kommunikációt, az empátiát, a támogatást, -ami épp a barátságok sajátja- kikezdi az idő vasfoga, és a fiatalkori szövetségek felnőttkorra elkopnak, kiüresednek, és gyakran nem marad belőlük semmi, csak egy-két közös fotó. Ritka – és azt nagyon meg kell becsülni – az olyan barátság, amelynek valóságos tartalma van hosszú időn keresztül. Ami nem elvárásokra, hanem kölcsönösségre épül. Ami valódi szövetség két ember között. Az igazi barátságokat az évek érlelik tartóssá, és a mély szolidaritás, egymás feltétel nélküli elfogadása a kötőanyaguk. Nagyon fontos kapcsolatok az életünkben, mert a mély alapra épült kötelékek nem szakadnak meg. Jó esetben végigkísérik életünket.
Alkalmi, felületes kapcsolódások minden ember életében megjelennek, aztán el is tűnnek. A frissen verbuvált barátságokat leginkább a szórakozás, a közös hobbi köti össze, de felszínesek, épp ezért nincs igény arra, hogy igazán ismerjék egymást a felek. Ahogy jönnek, úgy mennek.
Aztán vannak olyan kapcsolataink is, amelyek barátságnak álcázzák magukat, vagy a közös szimpátiára épülve annak indulnak, de csak később derül ki, hogy leginkább csak az egyik fél vesz benne részt szívvel-lélekkel, csak az egyikőjüknek jelent valamit. A másik pedig élvezi a kapcsolódás előnyeit.
Egyoldalú barátság, amikor az egyik fél csak kivenni akar a kapcsolatból, amikor kizárólag használni akarja a másik felet arra, hogy az meghallgassa, hogy szabadidőpartnere legyen, hogy sírhasson a vállán, hogy álljon mindig rendelkezésre. De amint a kölcsönösségi igény felmerülne a másik részéről, akkor rögtön dolga akad, sietnie kell, nem ér rá. Egyoldalú barátságban mindig csak az egyik tesz lépéseket a másik irányába. Az érdekbarát pedig csak akkor hív, amikor támaszra, meghallgatásra vágyik, amikor szüksége van valamire. A másik fél történetei nem érdeklik, vagy fél füllel van jelen, amikor az mesél önmagáról. Egy lelki szemetesládára van szüksége, csakis profitálni akar a kapcsolatból.
Ebben a dinamikában jellemzően az érdek kapcsolja össze egyik felet a másikhoz. Az egyik beletesz, a másik kiveszi. Amikor pedig elfogy a kivenni való, elfogy az érdeklődés is, és az önző fél gondolkodás nélkül hagyja hátra a kapcsolatot, hiszen azt legkevésbé sem a szeretet működteti. Amit pedig hagy maga mögött, az a csalódás, értetlenség, érzelmi űr.
Az ilyen barát nem ritkán féltékeny a másik eredményeire, és bár látszólag támogató, de csak színházat játszik. Szemtől szembe ugyan mézes-mázas, a másikat a háta mögött viszont kíméletlenül kibeszéli, kifecsegi azokat az információkat, amelyeket barátja bizalmasan megosztott vele. Egyszóval hiányzik belőle a gerinc. Az egyoldalúság jellemzője az is, hogy az ilyen barát kritizál, megkérdőjelezi a másik fél döntéseit. Mindenben talál kivetnivalót, és mivel ez a viselkedés bántó, egyben mérgező is.
Hogy miért tartanak ki mégis sokan ezekben az érdek kapcsolatokban? Amiért a hasonló dinamikájú párkapcsolatokban is. Mert a kihasznált fél nem ismeri fel saját értékességét, az pedig, hogy valaki barátként mellette tette le a voksát, visszajelzés számára arról, hogy szerethető, választható. Hogy a másik ember számára ér valamit. Épp ezért inkább nem vesznek tudomást az egyoldalúságról. Mert akkor dönteniük kellene arról, hogy miként tovább, és esetleg le kellene mondani egy hozzájuk közel álló személyről. Ez persze önbecsapás, hiszen nem a kölcsönös tisztelet miatt tartanak ki egymás mellett.
Másik ok a maradásra az, hogy a kihasznált fél jellemzően nem jelöli ki én-határait, és ebből adódóan nem tud nemet mondani, akkor sem, ha észleli az egyoldalúságot. Ez pedig határozottságámak, önbecsülésének hiányáról szól.
Ha egy barátság több negatív érzést ad, mint pozitívat, inkább lehúz, mint emel, akkor a saját lelki komfortérzetünk miatt célszerű búcsút mondani neki. Mentális egészségünk ugyanis saját felelősségünk. Ne ragaszkodjunk olyan emberekhez, akik csakis kapni akarnak tőlünk, belőlünk, adni valónkból.
