Mikor hajnalban az ablakhoz ment és felhúzta a redőnyt, látta, hogy esik az eső. Ködös, felhős, szürke idő volt. Morrantott egyet, majd dühöngve, félhangosan káromkodott. Már előre utálta ezt a napot. Jönnek a hidegek, az ősz, minden tele lesz falevelekkel. Piszkos, ronda, koszos idő – így dohogott magában.
Mikor munkába indult, a téglaépítésű társasház kapualjában a lenti szomszédja vidám hangon köszöntötte:
– Szép napot szomszéd!
Vissza se köszönt, csak mogorván biccentett a fejével. Hogy ennek is miért van ilyen jó kedve korán reggel? Mi baja van ennek? – gondolta bosszúsan.
Később egy kutya keresztezte útját, amibe erős késztetést érzett belerúgni, mert ahogy elhaladt mellette, felverte nadrágjára az útszéli tócsából a vizet. Később egy andalgó párt került ki, akik tudomást sem vettek az esőről, boldogan ölelték egymást az esernyő alatt. Na majd egy-két év, és megy az utálkozás – gondolta cinikusan.
Rohannia kellett, hogy elérje a buszt. Közben pedig végig a világot szidta magában. Az utált munkahelyét, a kollégáit, akik egyfolytában beszélgetnek, a főnökét, aki hamarosan nősül, és állandóan a menyasszonya fényképeit mutogatja. Mindig úgy gondolt rájuk, mint akik azért születtek, hogy bosszantsák őt.
A buszra felkapaszkodva aztán még dühösebb lett a sok embert látva. Állnia kellett, és undorodva nézett végig a tömegen. „Szép kis nap”- foglalta össze magában. Közben megindult a busz, és ő kapaszkodott, hogy el ne essen, de igyekezett, hogy senkihez ne érjen hozzá.
Oldalra nézett, mert fél szemmel észrevette, hogy egy hatéves körüli kisfiú mosolyog rá. Ettől zavarba jött, és gyorsan másfelé nézett. Nem szerette a gyerekeket.
A kisfiú édesanyja mellett ült, és kíváncsian nézelődött. Majd vidám hangon megszólalt.
– Nézd anya, milyen szépen esik az eső. Igaz, milyen jó, hogy esik? Én szeretem az őszt, olyan szép!
A nő rámosolygott.
– Igen, tényleg jó az eső. Szükség van rá, nélküle nagy bajban lennénk.
– Nézd anya, az az aranyos kutyus, ott az utcán épp egy tócsából iszik – mutatott kifelé az ablakon át.
– Igen, minden élőlény élvezi a hasznát – magyarázta az anya kedvesen.
A kicsi pár percig hallgatott, majd azt mondta:
– Milyen sok kedves néni és bácsi szállt fel erre a buszra, ugye anya?
– Igen kicsim, mennek a munkába dolgozni.
– Mindenki dolgozik? – kérdezte.
– Nem hiszem, sajnos nem mindenkinek van munkája – válaszolt az anya.
– Ha nagy leszek, én is megyek dolgozni. Csodás munkám lesz. Sok munkatársam lesz majd, és mindenkit szeretni fogok- mondta lelkesen.
A férfin közben -hallgatva a kisfiút-, valami furcsa érzés lett úrrá. Szégyennel vegyes zavarodottságot kezdett érezni. De a kisfiú folytatta.
– Nézd anya, ott elől az a fiú és a lány puszilkodnak.
Az anya mosolyogva bólintott.
– Igen, mert szeretik egymást.
A kisfiú nézte a fiatal párt egy darabig, majd azt mondta:
– Nekem is lesz majd szerelmesem, és elveszem feleségül.
Az anya mosolyogva simogatta meg a kis szőke fürtös fejét.
Egy darabig hallgatott, majd a mellette álló férfire nézve azt kérdezte:
– Bácsi, te is dolgozni mész?
A férfi szigorúan, alig láthatóan bólintott.
– Milyen jó, hogy van munkahelyed – mosolygott rá. A férfi pedig még inkább zavarba jött.
Közben a busz egy megállóhoz ért, és az anya felállt. A táskáját a karjára vette, majd lehajolva kisfiához az ölébe emelte őt, és a tömegen keresztül nehézkesen végigcipelte. A férfi tekintete követte őket.
Majd leszálltak, miközben a nő végig a karjában tartotta a gyereket. A buszvezető is leszállt velük, és az oldalsó csomagtartót felnyitva valamit elővett. Ekkor látta meg a férfi, hogy egy kerekesszéket rakott a járdára, amit kinyitott, és amibe a nő beleültette a kisfiát. Lassan elindultak, és a jármű is. A kisfiú még felnézett a buszra, szemével a férfit kutatva. Mikor meglátta, meleg mosollyal nézett rá, és lelkesen integetett neki, ahogy a busz távolodott…
