Önbizalom, önbecsülés

Miért olyan nehéz mások elismerése?

Munkám során hány, de hány ember szájából hallom azt a fájdalommal átitatott mondatot: engem a szüleim nem dicsértek meg soha semmiért. Többnyire semmilyen visszajelzést nem adtak, vagy ha valamit elrontottam, nem hoztam az elvárt eredményt, akkor leszidtak.

Közben nem értik, hogy miért a kishitűség, az önbizalomhiány szövi át mindennapjaikat. Hogy miért nem hisznek önmagunkban, miért negatív tévhiteik irányítják döntéseiket, választásaikat. Amelyek komoly gátjai életüknek.

Nem gondoljuk végig ennek a súlyát. Egy gyerek számára a dicséret rendkívül fontos: általa jobbnak, ügyesebbnek, értékesebbnek fogja magát érezni, és alapul szolgál magabiztosságához, önbecsüléséhez is. Természetesen nem mindegy, hogy miként kapja meg a gyerek az elismerést, ennek a módja is sokat számít. De nagyon sok gyerek nő fel anélkül, hogy természetes lenne számára a visszajelzés. Hogy szülei nem csak a nemtetszésüket fejeznék ki a viselkedésével kapcsolatban, hanem észrevennék igyekezetét is. Persze nem csupán szavakkal mutathatjuk meg elégedettségünket, hiszen az érintés, a mosoly is értékes visszajelzések. De néha ez is hiánycikk a gyereknevelés módszereiben.

Gyerekkorban még nem tudatosul a hiánya, a kicsi számára ez lesz a normális. Ez veszi körül, és mivel nincs róla tapasztalata, nem is tudja, milyen lenne ha megkapná az elismerést. Felnőve pedig azt érzi, hogy szorongó, nincs bátorsága kipróbálni magát bizonyos helyzetekben, nem hisz abban, hogy képes elérni a céljait, nem lesz sikeres, bár mélyen vágyik rá.

Természetesen a legtöbb szülő nem szándékosan árt gyerekének azzal, hogy nem méltányolják szorgalmát és erőfeszítéseit. De nem is tudnak másként működni, hiszen nagy valószínűséggel ezt ők sem tapasztalták meg gyerekként. Aztán ezt közvetítik tovább. Generációról generációra.

Ez a probléma pedig életünk minden területén megmutatja magát.

Trénerként -az évek alatt – több száz vezetővel együtt dolgozva tömegjelenségként érzékeltem ezt a problémát. A vezetők panaszkodnak, hogy semmilyen visszajelzést nem kapnak feletteseiktől, igaz, ők sem gyakorolják ezt a hierarchiában alattuk lévők felé. Pedig hiányolják, és szenvednek tőle. Az elismerés motivál, erősíti a lojalitást és az elkötelezettséget. Nyomatékosítja, hogy megérte dolgozni a kijelölt célokért, mert az értük tett lépéseket észrevette a felettes. De ha csak a ledorongolást kapja cserébe valaki a munkájáért, az folyamatosan rontja önbecsülését, és a munkakedvét is. A vállalatvezetés külső tényezőkkel próbál motiválni, miközben a legkézenfekvőbb megoldást figyelmen kívül hagyják.

De számtalan párkapcsolatra is árnyékként borul az egymástól jövő őszinte elismerés, a valódi dicséret hiánya. Nem jelezzük vissza párunk felé elégedettségünket, nem köszönjük meg az igyekezetét, azt, hogyha valami tetszik, jólesik részéről. Hogy odafigyel ránk, és kedveskedik nekünk. Magától értetődőnek vesszük. Nem adunk pozitív megerősítést, pedig vágyunk rá mi magunk is.

Van, akiben az a félelem munkálkodik, hogy dicséretének hatására a másik elbízza magát. Azonban ez a félelem is az önbizalom hiányából táplálkozik.

De társas kapcsolatainkban is probléma, hogy a közvetlen környezetünkben élő emberek számára nem adunk visszacsatolást. Pedig az mélyebbé és őszintébbé teszi a kapcsolatokat. Azonban nincs rá mintánk, nem volt mit elsajátítani, és emiatt az egész kommunikációs kultúránkból hiányzik, vagy szegényes.

Felnőttként már tudatosulhat bennünk a gyerekkorunkban átélt hiány, és fájhat is, mégis gyakori, hogy a gyerekkori veszteség ellenére, vagy épp azért mi sem leszünk képesek mások erőfeszítéseit értékelni. Egyszerűen nincs rá módszerünk.

Az elismerés hiánya viszont sérült énképet eredményez. Azt pedig nehéz – néha csak kőkemény munkával lehet – újjá építeni.

A mások felé tett őszinte gesztus, az elismerés, és a dicséret valójában a mentálisan erős emberek sajátja. Ők nem félnek attól, hogy szavakban is kifejezzék, ha a másik emberre felnéznek, és eredményeit méltányolják, mert tudják, hogy a másik emelésével önmagukat is erősítik.

Vélemény, hozzászólás?