Kapcsolatok Lelki működésünk

A makacsság ára

Vannak emberek, akik meggyőződéssel kötik az ebet a karóhoz. Mindig. Számukra fontos, hogy nekik legyen igazuk, és ebből nem hajlandók engedni. Emberi kapcsolataikra úgy tekintenek, mint versenypályára, ahol mindenáron győzni akarnak. Vagy bármi áron. Akkor is, ha végül fájni fog. Mert lehet, hogy a versenyt megnyerik, de kapcsolataikat elveszítik.

Ők a makacsságukat erényként élik meg, és azt gondolják legbelül, hogy ez egy tiszteletre méltó tulajdonságuk. Ezért ezt még büszkén hangoztatják is. Nem hajlandók mások vágyait, ötleteit elfogadni, igazából nem is érdekli őket. Csakis saját elképzeléseik szerint élnek, és azok megvalósulásához igazítanak mindent, és általában mindenkit.

Olyannyira ez működtetheti őket, hogy még akkor sem akarnak engedni, ha saját magukkal kerülnek szembe. Vagy ha érzik, hogy másokat mélyen megbántanak. Nem arról van szó, hogy nem tudnak alkalmazkodni, hanem arról, hogy nem akarnak. Ez pedig végtelenül magányossá teszi őket. Mert ezzel a mentalitással elveszítik azokat az embereket, akik egyébként mellettük álltak. Persze ezt sosem ismernék be. Inkább másokat tesznek felelőssé azért, hogy nem úgy alakul az életük, ahogy szeretnék. Mert viselkedésük felelősségét viszont nem vállalják.
Elveikhez görcsösen ragaszkodnak, és emiatt általában nem lehet jobb belátásra bírni őket. Ha valaki mégis megpróbálja akkor még makacsabb üzemmódba kapcsolnak. Az ilyen emberek kontrollmániások és legbelül félnek a változástól. Rettegnek attól, hogy ha átadják a gyeplőt, akkor bizonytalan terepre tévednek. Mert az ismeretlennel nem tudnának mit kezdeni. Múltbeli rossz tapasztalataik, vagy tévhiteik vezetik őket azon az úton, amin végig szemellenzőt viselnek, és amin túlfejlett EGO-juk vezeti őket. Ami véd bennünket, néha viszont ellenünk van. Attól függ, mennyire hagyjuk, hogy irányítsa életünket. Ha viselkedésünkkel, hozzáállásunkkal életünk minőségét romboljuk, akkor erről van szó. Hogy hagytuk eluralkodni az EGO-t.

A makacssághoz gyakran büszkeség is kapcsolódik, és ezek párban elég rossz kombináció. Arra a fajta büszkeségre gondolok, ami arroganciával jár együtt. Amikor nem az elért eredményhez kapcsolódik, hanem a fölényeskedéshez. Aki hagyja, hogy lelki működését ez hassa át, az önmaga ellen dolgozik. Mert egy idő után nem lesz olyan ember, aki szívesen kapcsolódna hozzá.

Ismerőseim körében van olyan testvérpár, akik évek óta nem beszélnek egymással. Mert valahol, valamikor elcsúszott közöttük a kommunikáció, és inkább az ego útját választották, a haragos büszkeségét, mintsem hogy megbeszéljék konfliktusaikat. Mivel érző emberek, ez mélyen legbelül fáj nekik, bántja őket, de csak nem teszik meg az első lépést egymás felé. Mert saját igazuk fontosabb számukra, mint a kapcsolatuk. Büszkeségük nem hagyja, hogy beismerjék, hogy lehet, hogy tévedtek. Ezzel pedig a múltban ragadnak, így megállítják a jelenüket, és harmonikus jövőjük sem lehet. Mert haraggal, meg nem értéssel, empátia hiánnyal a szívünkben nem lehet kiegyensúlyozott életet élni. Ezzel önmagunk alatt vágjuk a fát tudattalanul.

A csökönyösség tudatos jelenlét nélkül szinte kiirthatatlan. Legbelül rombol, szétfeszít, és nehézzé, már-már fájdalmassá teszi a mindennapokat. Falakat emel, és bezár. Egy olyan börtön lesz viselője számára, ami megbénítja kapcsolódásait. Nem csak afelé, akivel szemben feltámasztotta magában, hanem mindenki felé. Mert egy idő után merevvé és rugalmatlanná tesz. Az önfejű nem hajlandó arra, hogy a másik ember álláspontját elfogadja, hogy elismerje, hogy esetleg nem ő látja helyesen a dolgokat. Lehet, hogy a másiknak van igaza.

Persze van olyan helyzet, amikor jól jön a makacsság. Amikor valaki olyan dolgokhoz, értékekhez, elvekhez ragaszkodik, amitől az, aki. Amelyek emelik, amitől többé, jobbá válik. Amikor segítségével végigviszi álmait akkor is, ha mások ellene vannak, vagy ha számos akadályt kell leküzdenie. Ekkor azonban ez nem más ellen szól, hanem önmagáért.

Aki önfejű, az nem látja hibaként saját fafejűségét, és ezért változtatni sem akar rajta. Vannak olyan mérgező emberi kapcsolatok, amelyeket jobb lezárni, és továbblépni. Nem egy esetben akár családi kapcsolatok is, amelyekben ha benne marad az ember hosszútávon, akkor belefullad. Viszont nem mindegy, hogy ezt hogyan kezeli az érintett. Az embereket nem lehet kívülről megváltoztatni. Csak az változik, akiben szándék mutatkozik erre. Ezért hiábavaló arra számítani, hogy valaki a kedvünkért megváltozik. Nem fog. Ezért – ha a velük való kapcsolatot rendezni szeretnénk, – akkor nekünk kell változtatni. A kommunikációnkon, a viszonyulásainkon és hozzáállásunkon.

Gyakran akkor döbbennek csak rá, hogy túl nagy árat fizettek makacsságukért, amikor már minden valódi emberi kapcsolatuk odaveszett. Ahhoz belátás és tudatosság kell, hogy az életükön változtatni tudjanak. Ha megértik azt, hogy a csökönyösségük elválasztja őket másoktól, és lehetőségeiktől, akkor tudnak csak előrelépni. Lelki merevségük ellen úgy tudnak tenni, ha elfogadják, hogy nem minden fekete-fehér, és hogy másoknak is van véleménye, ötlete, vágya. Valamint elfogadják azt is, hogy nem biztos, hogy ők látják jól a dolgokat. Innéttől van arra lehetőségük, hogy változtassanak életükön. Persze ahhoz, hogy a büszkeségüket és kontrollmániájukat félretegyék, bátorságra van szükségük, ami egyúttal egy óriási lépés önmaguk felé.

A hajthatatlan embereknek az elfogadás életük nagy leckéje, amelyben az önelfogadás is nagy szerepet játszik. Ha ez sikerül nekik, már nem kell saját magukat győzködniük értékességükről azzal, hogy mindig igazuk van, mert már nem az lesz a fontos, hanem hogy harmóniába kerüljenek környezetükkel.

Ha hasznosnak érzed ezt az írást, kérlek segíts másokhoz is eljuttatni megosztással.

Vélemény, hozzászólás?