Kapcsolatok Működési sémáink

Játszmázó szerelmesek

Játszmák sokaságát játsszuk nap mint nap. A mélyről jövő tudatalatti hatalmi versengések a kapcsolatokban vernek gyökeret, és irányítják a felek kommunikációját, a viselkedését, gondolkodását rengeteg energiájukat felemésztve. A cél a fölérendelt pozíció megszerzése, az irányítás, a hatalomgyakorlás a másik felett. A módszeres manipulálása, hogy a szándékunk szerinti reakciót adja.

A játszma kizárja a meghittséget és intimitást a párkapcsolatból, és olyan lejtmenetbe állítja, ahonnan csak nagyon nehéz visszakapaszkodni. Mert a lényege épp az, hogy úgy van egy kiszámítható dinamikája, hogy csak nehezen ismerhető fel. A játszma bizalmat öl, kommunikációt dönt romba, hitet forgácsol szét. Amikor az egyik félnek elege lesz belőle, akkor szerencsés esetben felnyílik a szeme, és vagy a helyzetből lép ki, vagy a játszmából, új irányt hozva ezzel a kapcsolatba. Ami játszmákkal sikeresen aláásható. Vannak, akik addig végzik kis aknamunkájukat, amíg átesnek a ló túloldalára, és a szándékukkal ellentétes eredményt kapják. Mert sokáig senki lelkével nem lehet játszadozni. Hogy mire gondolok?

Törődésre, figyelemre vágysz, és ahelyett, hogy elmondanád ezt őszintén a másiknak, inkább kiharcolod duzzogással, elfordulással, sértődéssel. A másik nem tudja mi a baj, ezért eredményesen reagálni sem képes rá, tetézve ezzel szorult helyzetét. Persze, van úgy, hogy az őszinte kommunikáció ellenére ő megsértődik, de az meg nem a te felelősséged. Akkor ezzel neki van dolga.

Hív, de te nem veszed fel, vagy jóval később reagálsz, mert balga módon azt hiszed, attól értékesebb leszel a szemében. A másikat ez csak elbizonytalanítja, és senki nem szeret érzelmi bizonytalanságban élni. Ha tudatos emberről van szó, akkor nagyon hamar rájön arra, hogy egy játékszer lett belőle, és kifarol előbb-utóbb a kapcsolatból.

Teszed a szépet másnak előtte, mert azt reméled, hogy attól jobban akar majd. Hogy kívánatosabb leszel a szemében. Egy rövid ideig talán, amíg a rózsaszín szemüvegen át szemlél téged, de mihelyt lekerül a szeméről, egyből rájön, hogy mire szolgált a játszadozás. Hogy te akartad irányítani  a kapcsolat alakulását, és őt magát is azzal, hogy kiszolgáltatottá tetted érzelmileg.

Kioktatod, kritizálod a partnered, mert meg vagy róla győződve, hogy mindet jobban tudsz. Hogy nálad van a bölcsek köve, és ezzel lenyomod az önbizalmát. Aztán egy nap észreveszed, hogy állandóan fásult, örömtelen, kiégett, eltűnt a szeméből a csillogás, amikor rád néz.

Eljátszod a megközelíthetetlent, titkolózol azért, hogy még inkább teperjen. Ő pedig ugrásra készen áll, hogy mikor nyílik rés a pajzson, amelyen át szépen beszivároghat a lelkedig. Amíg meg nem unja a lehetetlen küldetést.

Irányítani akarod, mert nem bízol benne, a döntéseiben, a választásaiban. Mert te jobban tudod, hogy neki hogy lenne jó. Aztán nem érted, hogy egyszer csak miért kezd el lázadozni.

Fölényeskedsz, hozzávágod, hogy ha nem tetszik valami, el lehet menni. Aztán bambán nézel, mikor csomagol, és tényleg elmegy.

Nem tetszik, ahogy viselkedik, és te megvonod tőle a szeretetet, levegőnek nézed ahelyett, hogy elmondanád, hogy mi az, amivel elégedetlen vagy. Párod önbecsülése pedig egyre kisebbre és kisebbre zsugorodik, amíg végül már árnyéka sem lesz önmagának.

A sort a végtelenségig folytathatnánk. Megszámolhatatlan módon vagyunk képesek egymást manipulálni, terelgetni a kívánt hatás érdekében. Mert ez az egyszerűbb, erre vannak mintáink, ezt láttuk gyerekként otthon, vagy a közvetlen környezetünkben. Nem mutatta meg senki, hogy kell érzelmeken keresztül kommunikálni. Mert gyakran a szülők is manipulálással akarják elérni, hogy a gyerekük úgy viselkedjenek, ahogy szeretnék. Nincs jó eszközük arra, hogy ezt másképp csinálják. Aztán a gyerek felnőttként szülei készletéből merítkezik, ha kapcsolatba kerül.

Pedig van jó eszköz erre, ez pedig az én-üzenet, annak megfogalmazása, hogy mit érzünk, mit élünk át egy helyzet kapcsán. Érzelmekkel nem lehet vitatkozni, és ha őszintén, a szeretet nyelvén elmondjuk, hogy mi a problémánk, az nem vált ki védekezést, nem indít hatalmi játszmát. Csak nem erre van forgatókönyvünk, nem így szocializálódtunk. Így marad a jól bevált rutin.

Egy valamit azonban gyakran elfelejtünk, hogy a másik ember önszántából van velünk, és egyetlen dolog köti hozzánk jó esetben, a szeretet. Vannak élethosszig fenntartható játszmák, amikor már a mély megszokás köti össze a feleket. Amikor a leosztott szerepek olyannyira rögzülnek, hogy nem is tudna a pár ezek nélkül jól működni. De ha az önismeret útjára lépnek, akkor már nem tartható fenn a hibásan működő állapot.

A játszmák mögött fel nem dolgozott sérülések vannak, a szeretet- és figyelemhiány, elhagyás, elhanyagolás és kiszámíthatatlanság. Ezek érzelmileg labilissá teszik a lelket, és hogy kis biztonságot teremtsen önmaga számára, az irányítás illúziójával próbál uralni másokat, és a kapcsolatait. De ez csak ideig-óráig működhet. Csakis addig, amíg rá nem jön a saját felelősségére. Hogy minden fájdalmas helyzetének aktív közreműködője volt.

Ha hasznosnak érzed ezt az írást, kérlek segíts másokhoz is eljuttatni megosztással.

Vélemény, hozzászólás?