Életünkben szakaszosan váltják egymást a jó és rossz dolgok. A jók az örömre való képességünket erősítik, a rosszak pedig olyan tapasztalást hoznak, amely által erősebbé, elfogadóbbá, bölcsebbé válhatunk. Nagyon sok mindenre megtanítanak bennünket, ha elég tudatosak, és belátóak vagyunk.
Mások pedig inkább kifelé mutogatnak, a külső körülményeket, más embereket hibáztatnak sorsuk alakulásáért, mert így egyszerűbb. Hiába tolja eléjük az élet többször ugyanazt a helyzetet, csak más köntösben, nem ismerik fel a benne rejlő tanulnivalót, mégsem vállalják fel saját életük alakulásáért a felelősséget.
Nagyon gyakran gátoljuk mi saját magunkat a fejlődésben és előrehaladásban rossz szokásainkkal, helytelen mintáinkkal. Ennek hátterében igen gyakran egy fájdalmas tapasztalás, trauma áll, és az ezekkel járó negatív érzések beleivódnak sejtjeinkbe, beleszövik magukat tudatunkba, elültetve bennünk a félelmet. A félelem pedig ellenállást szül, inkább nem lépünk, vagy begubózunk, ami pedig pont azt állítja meg, amire vágyunk, hogy jó dolgok is történjenek velünk. Az önszabotázzsal nagyon rosszat teszünk magunknak, és gyakran ezt fel sem ismerjük. Csak látjuk, hogy mindenki más éli vidáman az életét, nekünk pedig egy pechsorozat jutott.
Sokat ártunk magunknak azzal, ha nagyon kritikusak vagyunk önmagunkkal szemben, ha nem önelfogadással éljük az életünket. Mert ez folyamatosan nyírja bennünk az önbizalmat és önbecsülést. De árthatunk önmagunknak a folyamatos halogatással is, mert épp tetteink által haladunk előre, ha csináljuk, amit kell. Akkor tudnak csak eredményeink születni, ha dolgozunk értük.
Amivel erőteljesen meg tudjuk akasztani életünk áramlását, az az önsajnálat és ezzel együtt a panaszkodás. Ez EGO-nk terméke, azt hiteti el velünk, hogy nem vagyunk képesek tenni sorsunk alakulásáért, hogy csupán áldozatai vagyunk a világnak, és tulajdonképpen saját életünknek is. Emellett sokan úgy élnek, hogy mások diktálják nekik a feltételeket, hagyják, hogy irányítsák, manipulálják őket, és aszerint élnek, ahogy másoknak jó, mások elvárásai szerint. Ebben a helyzetben csak megerősítik magunkban, hogy tehetetlen áldozatok, és apátiával, közönnyel válaszolnak már mindenféle jóra is, mert immunissá lettek a pozitív történésekre is.
Saját magunk legnagyobb ellenségei mi magunk vagyunk, negatív gondolatainkkal, félelmeinkkel, önbüntető programjainkkal. Nem merünk lépni, kockáztatni, mert szorongunk a kudarctól, az elutasítástól. Miközben ezzel a negatív attitűddel pont az ilyen fájdalmas helyzeteket is vonzzuk be, és csodálkozunk, hogy mi miért vagyunk szerencsétlenek, miért csak a fájdalmas dolgok történnek velünk.
Minden helyzetet többféleképpen élhetünk meg. Például reggel, mikor felkelünk szakad az eső. Utálhatjuk, zsörtölődhetünk, és az biztos, hogy a reggeli negatív hangulat az egész napunkra rányomja majd a bélyegét. Vagy beleszippantunk egy mélyet az esőillatba, aztán tesszük a dolgunkat, amit kell. Mindegy, hogy állunk hozzá, attól még esik. Mert nincs mindenre ráhatásunk. Egy valamire viszont van: gondolataink tartalmára. Minél elfogadóbbak és megengedőbbek vagyunk, annál több jó dolog történik velünk. Mert azzal, hogy elfogadjuk életünk velejárójaként a rossz történéseket is, megengedjük a jónak, hogy megérkezzen hozzánk.
Ha például egy fájdalmas szakítás után elzárjuk a szívünket, hogy ne érjen bennünket több csalódás, akkor nem tud elérkezni hozzánk az új szerelem, mert nem engedjük meg magunknak. Szenvedünk ugyan az egyedülléttől, mégsem nyílunk meg a jó befogadására, rettegve az újabb veszteségtől. Igen, kockázat nélkül nincs eredmény sem.
Vagy munkahelyi előléptetésünket pont a sikertelenségtől való szorongás gátolhatja bennünk. Bár vágyjuk az előmenetelt, mégis akadályozzuk magunkat ebben saját félelmeinkkel.
Ahhoz, hogy pozitív változások induljanak el életünkben, jelképesen néha hátra kell dőlni, elengedni az irányítási kényszerünket, mert nincs mindenre hatásunk. Gondolatainkat kell megzabolázni. Hogy megengedjük maguknak a pozitív történéseket, hogy mélyen hisszük, hogy méltók vagyunk rá, és megérdemeljük. Hogy nem dédelgetjük magunkban fájdalmainkat, hanem veszünk egy mély levegőt, és a múltba való nézegetés helyett arccal előre a jelenre fókuszálunk. Hogy észrevesszük a jót, mert nem mindig csak a rossz dolgok történnek velünk, csak néha annyira benne pörgünk, hogy közben a szépet és kellemeset már meg sem látjuk. Pedig minél inkább működik bennünk az örömre való képesség, annál több jó érkezik hozzánk.
Ne legyél tovább a magad ellensége. Vedd észre, hogy egy csodálatos ember vagy, szerethető hibákkal és imádni való pozitívumokkal!
