A szenvedélyt, szenvedélyességet gyakran kizárólag a szerelemhez, párkapcsolathoz társítjuk. Annak jelenléte egyébként fontos feltétele egy vibráló, egymást emelő kapcsolódásnak. De ennél többről van szó, hiszen ha nincs jelen életünk más területén, akkor szürkévé, unalmassá, sótlanná válnak mindennapjaink. Kisgyermekként, és még nagyon fiatalként tombol bennünk, hiszen kíváncsiak, felfedezők, és örömteliek vagyunk, mindent, amit csak lehet kipróbálunk, megkóstolunk, nyitottak vagyunk mindenre, és ettől folyamatosan megújulnak bennünk az energiák, amelyek életben tartják a belső tüzet. Aztán ez szépen lassan kezd alábbhagyni, kezdetben észre sem vesszük, csak egyre inkább a megszokás visz előre bennünket. Lassan lemondunk az álmainkról, vágyainkról, és magunknak megmagyarázzuk, hogy ez így természetes. Hogy áldozatokat kell néha hozni, és egyszer csak végleg kialszik bennünk a tűz. Ha vannak céljaink, vágyaink, de megfeledkezünk, lemondunk róluk, és beérjük a napi rutinnal, annak az unalmassá és szárazzá aszalt élet lesz az ára. Mert a szenvedélyt, szenvedélyesség forrását táplálni kell. Tulajdonképpen ez a belső tűz bennünk, a boldogság forrása, ami kialszik bennünk éltető oxigén nélkül.
Minden az energia áramlásról szól életünkben. Az új energiát pedig az új élmények, a játékosság, a kíváncsiság, a járatlan utak izgalma, az örömre való nyitottság hozzák mindennapjainkba. A vágyak nem véletlenül jelennek meg bennünk, egyfajta irányjelzőink, amelyek rámutatnak arra, hogy miben tudnánk kiteljesedni, mik azok, amikkel dolgunk van. Ha pedig erről nem veszünk tudomást, vagy elnyomjuk magunkban akkor lehetetlenné tesszük magunkban a saját és a más emberekhez való intim kapcsolódást is. A szenvedélyre, annak megőrzésére szükségünk van, hiszen energiát ad, motivál és feltölt bennünket. Ha táplálod és életben tartod magadban, attól virágzol és másokat is kivirágoztatsz. A szenvedélyes ember vonzó, meleg és vibráló a kisugárzása, jó a közelében lenni, hiszen másokat is inspirál.
Érdemes ránézni néha saját működésünkre. Ha nincs jelen életünkben, annak tünete a sivár, örömök nélkül élt élet, amelyben nincsenek igazán szeretetteljes kapcsolódások, és semmiféle örömforrás sem. Ha elnyomjuk magunkban, az néha arra hívja fel a figyelmet, hogy nem tartjuk magunkat méltónak arra, hogy tartalmas és boldog pillanatokkal megtűzdelt életet éljünk, ez pedig az önszeretet hiányáról szól.
Ahhoz, hogy a szenvedélyt felélesszük magunkban, meg kell hallani vágyaink hívó hangját. Mi az, amit szívesen megtennél, kipróbálnál, átélnél, megkóstolnál, ami izgalmas, és oxigénnel tölti fel a véredet. A szenvedély felélesztéséhez saját gátjaidat, falaidat kell ledönteni. Arról szól, hogy fontossá kell magad tenned saját életedben, és meg kell szavazd magadnak az örömöt, az új élmények befogadását, és az új célok, irányok kijelölését. A szenvedély ugyanis arról szól, hogy mennyire vagy nyílt és befogadó. Ez pedig abban segít, hogy újra kapcsolódhass önmagadhoz, gyermeki énedhez.
Amíg másoknak akarsz megfelelni, és elnyomod saját vágyaidat, megölöd személyiséged egy részét, és ezzel elárulod, feladod önmagad. Ne hagyd, hogy elmúljon belőled a kíváncsiság, a játékosság és a nyitottság. Hagyd, hogy lobogjon benned a tűz. Ne csak élj, éld meg az életed a maga teljességében!
