Elengedés Gondolataink ereje Kapcsolatok

Új év, új kezdet?

Sok ember szájából hallom, hogy milyen nehéz évet tud maga mögött. Tele fájdalmakkal, veszteségekkel, bizonytalanságokkal. Sok mindent elvitt, elvett, és ilyenkor felmerül a türelmetlen és jogos igény, hogy jöjjön már egy jobb időszak. Hogy elég volt a nehézségekből, a gyötrő helyzetekből.

Valójában azonban ahhoz, hogy ezekből ki tudjunk lépni, és az önmagunk életét tudjuk élni, ne mások kénye-kedve szerint, ahhoz a lelkünkben lévő régi beidegződéseinken kell változtatnunk. Hiszen gyakran épp ezek azok, amik nem hagyják, hogy megtaláljuk a valódi lelki nyugalmunkat. Szándékosan persze nem akar magának senki rosszat, viszont ott van a fránya tudatalatti, ami robotpilótaként irányítja döntéseinket.

Ha erre az új évre egyúttal új tanulási, fejlődési lehetőségként is tekintünk, már sokat teszünk önmagunkért, a pozitív változásokért.

Lehet, hogy még ragaszkodunk olyan helyzetekhez, emberekhez, amik/akik csak lehúznak, csak megbetegítenek bennünket, miközben a szeretetükért, elfogadásukért küzdünk, könyörgünk. Azon az áron, hogy megalázkodunk, és megalkuszunk. De ha egy kapcsolódásban a szeretet és tisztelet nem jár alanyi jogon, abban nem szabad sokáig őrlődni. Mert közben a saját magunkkal szembeni tisztelet esik áldozatul.

Jellemzően pontosan tudjuk, hogy merre kellene lépni, mit kellene tenni, mégsem vagyunk rá képesek. Többnyire félelemből, és az önszeretet hiányából fakadóan. De épp ezek azok a helyzetek, amik ordítva üzennek arról, hogy mivel van még dolgunk.

Ha ez így van, akkor ez az év épp arra tanít bennünket, hogy megtanuljunk bízni a gondviselésben, és magunkban. Hogy megértsük azt, hogy nem kerülhetjük el a sorsunkat, a tanulni valókat, amihez viszont képességet is kaptunk. Fontos, hogy felvállaljuk életünk leckéit, amelyek a múltban gyökereznek.

Lesznek olyan szituációk, amelyek épp arra mutatnak rá, hogy nem tudunk mindent irányítani, hiszen nincs mindenre ráhatásunk. Hiába kontrollálnánk életünk minden történését, hiszen abban látjuk a biztonságot, de lesz, amikor hátra kell dőlnünk, és hagyni kell, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy alakulniuk kell. Néha el kell dobni ahhoz a gyeplőt, hogy elérkezzen hozzánk a jó.

Ha a döntés felelősségét kell megtanulnunk, akkor olyan helyzetek jönnek szembe, amik fajsúlyosak, és nagy hatással van életünk további alakulására.

Ha a megbocsátás lesz az évünk nagy feladata, akkor olyan szituációkkal találkozunk, amiben megtanulhatjuk, hogy saját lelki békénket csak akkor őrizhetjük meg, ha képesek leszünk megválni a nyomasztó érzésektől, a haragtól, dühtől, vádaskodástól.

Ha a leckén az lesz, hogy  kiálljunk önmagunkért, akkor pedig azokkal találkozunk, akik belénk rúgnak, bántanak.

Ha ez a gondolat frusztrál, vagy haraggal tölt el bennünket, akkor pedig az elfogadás lesz a nagy megtanulnivalónk.

A sors néha kíméletlenül rántja ki alólunk a lepedőt, mert önszántunkból, kényelemből inkább csak a langymeleget választanánk. Mert abban nem sérülhetünk. De nem is fejlődünk. Mert csak olyan helyzetekben sajátíthatjuk el tanulnivalóinkat, amelyek kimozdítanak a komfortzónánkból.

Vannak, akik nem szeretnének változni, fejlődni. Hiába állítja őket a sors ugyanazon problémák elé újra és újra. Inkább beletörődnek, panaszkodnak, lemondanak önmagukról. És vannak azok, akik nem akarnak fájdalmakkal teli életet, és úgy döntenek, hogy helyre rakják életüket.

Mivel jár, ha elindulunk ezen az úton? Megtanuljuk, hogy saját maguk boldogságáért csakis mi tehetünk. Megértjük, hogy nem függhetünk érzelmileg senkitől, mert a függés beteggé tesz. Megtanuljuk, hogy csakis akkor vagyunk tisztelhetők, ha meghúzzuk lelki határainkat, és nem hagyjuk, hogy bárki packázzon velünk. Elfogadjuk, hogy a változás az élet szerves része, és hiába állunk neki ellent, attól az még megtörténik, ha meg kell történnie. És egy életre megjegyezzük, hogy szeretni önmagukat nem önimádat, hanem a boldogságuk alappillére, és jól adni csakis úgy tudunk, ha önmagunkat megbecsüljük.

Néha úgy dédelgetjük problémáinkat, mintha azok lennének biztonságunk zálogai. De ez csak megbénítja a cselekvőképességünket, és negatívan hat önbizalmunkra is. Ezért érdemes kívülről rájuk nézni, és rájönni, hogy problémáink jelentős részét mi magunk generáljuk önmagunk számára.

Ha most épp egy méltatlan helyzetben vagy, akkor tudd: ELMÚLIK. Vége lesz egyszer és már egész máshogy fogod értékelni. Amiről most azt gondolod, hogy most beleszakad a szíved,  később úgy fogod látni, hogy milyen jó, hogy így alakult, mert már nem szenvedsz általa.

Szóval ebben az évben már ne hagyd magad bántani, megalázni, ne hagyd, hogy tiszteletlenül bánjanak veled, alábecsüljenek, mert az egyetlen vagy, aki kiállhat önmagáért, és ennyivel tartozol is magadnak! Miért is érnéd be kevesebbel? Miért érnéd be a szeretetlenséggel, azzal, hogy nem vállalnak fel, megvezetnek, a második, vagy a sokadik helyre tesznek. Engedd el a mérgező embereket, és ne hidd el, ha téged tesznek azért felelőssé, amiért idegesek, gorombák, manipulatívak.

Lehet, hogy a múltban elhitted, hogy nem vagy szerethető, de ez a te adoptált hited, és tudd, hogy átírható. Nem azt állítom, hogy az évtizedes meggyökeresedett megrögződések egy vállrándítással letehetők, de nem is lehetetlen küldetés. Viszont tenni kell érte.

Soha ne mondj le önmagadról. Vállald fel azokat a feladatokat, amelyek ebben az évben előtted állnak, mert ez fogja megalapozni a következő éveidet. Innét nézve ugye milyen egyértelmű?

Vélemény, hozzászólás?