Kapcsolatok Korlátozó hitrendszereink Lelki működésünk

Az eszedre, vagy a szívedre hallgatsz?

Néha gyötrelmesen fájdalmas dilemma. Néha egyszerű, mint az egyszeregy. A tétjétől függ, és az minél magasabbra emelkedik, annál nehezebb kérdés lehet. Persze attól is függ, hogy miről van épp szó. Sok pénzről? Vagy kapcsolatról? Sikerről, vagy valami másról?

Ha a legjobb barátod megint kölcsön kért,  -igaz, még az előzőt sem adta vissza -, és látod, hogy a vesztébe rohan, hiába minden józan érv.  Nos, mit csinálsz? Hogy hozod meg a döntést? Mivel teszel neki jót? Ha az eszedre hallgatsz, megmarad a pénzed, és ő akár észhez térhet. De a szíved beleszakad, ha látod, hogy mégsem a várt szerint alakul az élete, és még lelki furdalásod is lesz, hogy hozzájárultál ahhoz, hogy tovább száguldjon a lejtőn lefelé. Vagy a szívedre hallgatsz, és odaadod neki, amit kért. Mert segíteni akarsz rajta, mert szereted, mert azért vagy a barátja. De mi van, ha ezzel teszel neki rosszat?

Életed során hány ilyen dilemmával nézel szembe? Hány nehéz helyzetet sodor eléd a szél? Olyat, amiben a döntést kell megtanulnod, annak súlyával, és minden felelősségével együtt. Miközben morálisan fejlődsz, de józan gondolkodásban is, hiszen vannak olyan szituációk, amik aztán megtaníttatják veled a leckét így vagy úgy. Nem arra gondolok, hogy a ruhaüzletben vállfákkal a karodon azon dilemmázol, hogy az ötödik ugyanolyan szabású, de más színű ruhára szükséged van-e, csak mert az csodás. Hanem a valóban fajsúlyos kérdésekre. Például, hogy a biztosnak tűnő, és viszonylag jó presztizsű és fizetésű állásodat otthagyd-e azért, hogy álmaidat megvalósítva belevágj életed vállalkozásába? Aminek sikerére semmilyen garancia nincs. Vagy hogy a lakást, amibe beleszeretsz, megveheted-e hosszú futamidőre felvett nagy összegű kölcsönre.

A felelősségvállalás a felnőttség egyik ismérve. De a döntéseiddel egyúttal életed irányát is megszabod. Néha olyankor is az eszed dönt, amikor a szívednek kéne. Mert szabotálod érzelmi életedet, és inkább választod a kevésbé rizikóst, mint azt, ami a boldogságot hozná. Aztán megöregedve, az utolsó percekben épp azt siratod, amit hagytál elmenni. Amit – ha lett volna bátorságod-, megszavaztál volna magadnak. A legnehezebb kérdés a párkapcsolat. Amikor az eszed a szíved ellenségévé válik, és mintha nem is egy lelket szolgálnának, úgy dolgoznak egymás ellen. Amikor a játéknak komoly tétje van.

Mert lehet, hogy soha többé nem dob hatost, de még négyest sem az élet. Hogy soha többé nem jön szembe olyan, akit a szíved választott volna.  Az ész szavára fütyül a szerelem – írta Moliére, és milyen igaza volt! Persze, ez egy érzés, de nem biztos, hogy döntési alap is egyben. Ha az ész nem választja, akkor viszont jön az örök mi lett volna, ha mardosó és fájdalmas kérdése. Az a fajta, amire soha nem érkezik válasz. De mi van akkor, hogyha azért nem mersz az érzéseid szerint dönteni, mert meg akarsz felelni a környezetednek? Mert tudod, hogy nem helyeselnék, és számodra fontos, hogy elfogadjanak. Abban a történetben te hol vagy? Mert a döntésed hozadékával együtt te fogod leélni az életedet….

Az elme tényekbe kapaszkodik, de nagyon jó elmélet gyártásokban, önigazolásban, önáltatásban, és nem ritkán önaltatásban is. Remek módokat talál arra, hogy miként faroljon ki egy helyzetből. Végtelen kreativitása döbbenetes megoldásokra sarkallja, ha döntési szituációba kerül. Ráadásul néha az ego is besegít, és ezek ketten együtt módszeresen összedolgozva néha büntetik gazdájukat, hogy mélyen futó negatív hiteit igazolják.

Persze szükség van a józan észre, a megfontoltságra. Vannak olyan helyzetek, amikor nem is jöhet más szóba. Amikor a siker, a továbblépés, a jóllét vagy épp a túlélés múlik rajta. Nagyon fontos szerepe van. Megakadályozza, hogy orbitális hibákat véts. Máskor viszont épp a zizegéstől, a vérpezsdítő szabadságtól foszt meg. Vagy attól, hogy akár boldognak érezhesd magad.

Pontosan érzed, hogy mikor kellene a szívedre hallgatni. Van rá szenzorod, csak nem feltétlen hagyatkozol rá. „Racionális ember vagyok”- hallom nemegyszer. És boldogtalan – teszem hozzá magamban. Mert szív dolgába ne avatkozzon az ész.

A bátorságodtól függ, és a kockázatvállalásodtól. Hogy ezekkel miként állsz. Hogy melyik érték foglal előkelőbb helyet értéklistádon: a biztonság, vagy a boldogság. Ezt pedig az otthonról hozott minták nagyban meghatározzák.

Azok az emberek, akik ismerik saját erősségeiket és gyengeségeiket, akiket már nem a régmúlt sérülései visznek előre, már pontosan tudják, hogy mi az, ami segíti őket a döntéseikben. Ők nem nyomják el magukban azokat a hangokat, amelyek megsúgják a választ. Nem is nagyon agyalnak rajta, mert működik bennük az intuíció, amire mernek hagyatkozni.  Mert bíznak önmagukban, és belekalkulálják azt is, hogy esetleg nem úgy alakult a végeredmény, ahogy azt várták. De abba nem halnak bele, hanem tapasztalásként fogják fel, és meglátják benne a leckét, amiből aztán tanulni is fognak. Az intuíció az emlékezet működéséhez köthető és pontosan feltárható jelenség, tehát nem egy misztikum. A napi működésed milliónyi tapasztalatát, információját feldolgozva segítheti az életedet. A tudattalan intelligencia. De csak akkor működik, ha hagyod, és minél jobban teret adsz neki, annál jobban támogatja döntéseidet.

Egy-egy döntési helyzetben számtalan hang kezd egyszerre megszólalni. Az ész tényeket analizál, a szív érzésekkel szembesít, és a megérzésed is a füledbe suttog. Ettől aztán néha teljesen el is bizonytalanodsz. Ilyenkor tedd fel azt a kérdést önmagadnak, hogy milyen kimenetellel lennél elégedett. Hogy mi tenne boldoggá, és ha kellőképpen tudatos vagy, akkor nagyon gyorsan megkapod a választ. Mindegy, hogy annak elérésére a szíved vagy az eszed dönt. Mert mindkettő téged szolgál. Vegyél a kezedbe egy érmét. Legyen az írás az igen és a fej a nem. Dobd fel, és közben figyeld, melyiknek drukkolsz, hogy melyik kerüljön felülre. Az lesz a te igazi választásod.

Ha hasznosnak érzed ezt az írást, kérlek segíts másokhoz is eljuttatni megosztással.

Vélemény, hozzászólás?