Életre hívott, te pedig jöttél. Az ő bódultságtól és fájdalomtól eltorzult tekintetében láthattad meg először arcodat. Életben maradásod függött tőle, és te úgy csüngtél rajta hosszú időn keresztül, hogy még a levegőt is elvontad tőle. Ő pedig adta önként, és minden mást is, amit csak adni bírt.
Vajon hányszor mondtad ki életedben ezt a szót, léted legmélyebben gyökerező szavát: anya? Hányszor ordítottad jajveszékelve gyerekként, és fájdalmaid közepén hányszor suttogod a telefonba neki ma is egy gyötrelmes bukásod után? És vajon hányszor nyöszörgöd azután, ha elköszön tőled, és földi lététől? Mert bármilyen bajodon enyhíthet, hiszen mély, láthatatlan, de annál erősebb lelki szállal átszőtt kapocs van köztetek, ami akkor sem szakad el, ha ő már nincs melletted.
Anyai antennái rád vannak hangolva, és hatodik, sokadik érzékével ráérez bárhonnét is, ha neked nem jó. Közben pedig átvállalná minden kínodat. Mentesítve mindattól, ami fáj, gondolkodás nélkül.
Amit belőle mélyen magadba szívtál, azt egyszer majd te is továbbadod. Mindazt a mélységet, finom érzékenységet, óvó, törődő szeretetet, ami az ő sajátja. Lelki öröksége pedig általad hagyományozódik tovább. Gyerekeidbe, majd unokáidba.
Legfőbb tanítód volt életed kezdetén. Gyermekkorodban szivacsként ittad szavait, minden rezdülését átélted te is, mimikája nyomát arcod őrzi. Egy-egy kézmozdulata visszaköszön gesztusaidban. Megjelenik vonásaidban, a személyiségedben, a hangodban, de még a döntéseidben és választásaidban is. Megjelenik abban, ahogy a hajadat hordod, és abban is, ahogy a párod keze után nyúlsz. Minden mozdulatodban benne van. Egy részed ő maga. Ha nő vagy, női erőforrásod eredője. Ha férfi vagy, a benned élő energiái segítenek értékeid megtartásában. Ahogy szeretsz, ahogy bízol, az ő érzelmeit tükrözi.
Magához, a világhoz, és hozzád való viszonyulása lelki lenyomatai lesznek a tiéidnek. Gondolatait, viselkedését, és tapasztalásait mintaként vési bele életed lapjaiba. Mindenben ott van, akkor is, ha már nem él.
Gyerekként erősnek és tökéletesnek láttad őt. Most nézz rá úgy, mint egy sebezhető embere, akinek voltak saját harcai, küzdelmei a világgal, és önmagával szemben is, és máris megérted, hogy miért volt néha dühös, csalódott és elesett. Megérted, hogy mindez nem rád irányult, hanem önmagára. Vannak hibái és gyengeségei, de a te személyiségedhez, a te életfeladatod beteljesítéséhez, számodra, neked ő a legjobb. Egyszerűen ember, a maga félelmeivel, fájdalmaival, előtörténetével. Ő is csak azokból a mintákból építkezhetett, amit örökül kapott. Amit a generációs sorban őt megelőző felmenőitől jussolt.
Néha felnőttként is ölébe hajtanád a fejed, amikor rútul bánik veled a világ, amikor fájdalom és igazságtalanság ér. Akkor lélekben újra gyerekké válva azt a ringató nyugalmat keresed, amit csakis ő adhatott neked. Ha pedig csak néhány fotó, és emlékeid őrzik őt, akkor is tudod, hogy minden szívdobbanásodban ott van veled, a lelkedben, a sejtjeidben, és abból a másik dimenzióból is ő a legnagyobb drukkered.
