Japánban az összetört kerámia tárgyakat nem dobják ki. Összeillesztik a szétvált darabokat, majd különös gondossággal megragasztják azokat. Ezáltal még erősebb és stabilabb lesz az újraegyesített kis edényke. Az így helyrehozott tárgy még értékesebbé válik számukra a látható hibáival együtt. Nem is próbálják elrejteni a törést, épp ellenkezőleg, attól lesz értékesebb, hogy megmutatja sérülésének nyomait.
Szép metafórája annak, hogy a sérülések csak értékesebbé teszik életünket, és hogy fel lehet épülni minden traumából.
Vannak olyan fájdalmas helyzetek, amiben összetörik a lelkünk és darabjaira hullunk szét. Sokan lemondással gondolnak arra, hogy már soha nem lesznek olyanok, mint előtte voltak. Nem lesznek olyan magabiztosak, erősek, és boldogok.
Pedig épp ezekkel a törésekkel együtt vagyunk egészek és szépek. A magunk előtörténetével együtt vagyunk azok, akik.
Hordozzuk a múltat sokszor tudattalanul úgy, hogy folyamatosan az eleven lelki sebeinket nyalogatjuk, pedig ezek a sebek begyógyíthatók. Ugyan mindig ott marad utánuk a forradás, de ezekkel a bevarasodott sebekkel együtt vagyunk teljesek. A magunk tökéletlenségével tökéletesek.
Ezek a kis hibák tesznek bennünket különlegessé, erőssé és ellenállóvá.
