A megfelelési kényszer nagyon sok embert érintő probléma, és sok kapcsolatra vetül árnyékként. A túlzott alkalmazkodás mögött az a félelem áll, hogy elveszítjük a másikat akkor, ha nem formálódunk az igényeihez. Ezek az elvárások akár valóságosak is lehetnek, de gyakoribb, hogy a függő fél csupán kivetíti párjára a saját belső, fel nem vállalt, ki nem mondott elvárásait. Emellett kézzel-lábbal azon igyekszik, hogy a párját boldoggá tegye, mert akkor érzi magát nélkülözhetetlennek, bebiztosítva így saját pozícióját (bár ez inkább csak önáltatás).
Folyamatosan függ is a másiktól, hiszen szerethetőségének, pótolhatatlanságának és fontosságának megerősítését tőle várja. Önként helyezkedik alárendelt pozícióba, és így párjából automatikusan váltja ki a fölérendelődést, és ez pedig megakadályozza a valódi kapcsolódást.
Aki nem áll ki saját véleménye mellett, az folyton alkalmazkodik és bólogat, ezért egy idő után nem lesz tisztelhető, nem lehet rá felnézni. Ahhoz pedig, hogy a kapcsolat jól működjön, alapvető, hogy csodáljuk a társunkat, hogy felnézhessünk rá. A tisztelet hiánya kikezdi a még jól induló, szereteten alapuló kapcsolatot is.
A megfelelési kényszerrel küzdő retteg attól, hogy elhagyják, ezért idomul, viszont épp ezzel éri el, hogy végül szakítsanak vele. Ráadásul a konfliktusokba sem megy bele, azokat inkább a szőnyeg alá söpri, gátolva ezzel a lelki intimitást. Tulajdonképpen semmire nem tud nemet mondani, még akkor sem, ha a méltósága megőrzése a tét. Társa pedig ezt gyakran ki is használja, hisz függő párja nem hagyja el úgysem.
Sok ember azért nem lép ki egy ilyen méltatlan, alá-fölé rendeltségen alapuló kapcsolatból, még akkor sem, ha már csupa szenvedés benne lenni, mert nem meri vállalni az egyedüllétet. Nem hisz saját erejében, és abban, hogy bármilyen nehézséget hozzon számára az élet, abban helyt tud majd állni, ez pedig az önbizalom hiányával is összefügg.
A megfelelési kényszer alapjait a családi környezet rakja le. Ha a gyerek számára nem járt alanyi jogon a szeretet, és a szülők az értékességét mindig az eredményeihez kapcsolták, vagy rosszul kommunikálták (esetleg túlzó) elvárásaikat akkor megerősödik a gyerekben az a hit, hogy a szeretetért meg kell dolgozni, és idomulni szükséges. De hogyha az édesanya saját meg nem valósított álmaiért a gyerekét hibáztatja, akkor elfojtott neheztelését rávetítheti, bűntudatot keltve a kicsiben. Így ő megpróbál kompenzálni, az anyja kedvében járni, hogy mégiscsak elfogadja, szeresse őt. A gyerek számára a szeret akkora jelentőséggel bír, mint a levegővétel, ezért bármit képes megtenni azért, hogy hozzájusson. Felnőttként pedig saját kapcsolataiban, családjában élteti tovább a családi mintát tudattalanul.
A fenti tényezők komoly gátakat képezhetnek bennünk, de fontos érteni, hogy önmagunkkal kapcsolatos saját nézőpontunk teremti meg fizikai valóságunkat, tehát ha azt hisszük, hogy önmagunkért nem vagyunk elfogadhatók, szerethetők, akkor olyan helyzeteket és kapcsolatokat fogunk bevonzani, amelyek a bennünk futó hitre rá is erősítenek. Épp ezért fontos érteni saját lelki működésünket, hiszen a saját felelősségünk az, hogy lelkileg jól legyünk. Még akkor is, ha otthonról nehéz csomagot hozunk. Mindaddig, amíg ezen nem változtatunk, életünk minden területén akadályozni fog bennünket, nem csupán a párkapcsolatunkat teszi tönkre.
De lehet ezen változtatni, felül lehet írni a berögzült gyakorlatot és hitrendszert. Lehet másképp, mint eddig. Igaz, hogy önmunka, és az mindig energiabefektetéssel jár, de szabadsággal is. Megvan benned az erő a változtatáshoz, és a választás joga is.
