A legmélyebb vágyunk, hogy szeressenek bennünket. A csecsemő túlélése, és fejlődése is azon múlik, hogy édesanyja szeretettel forduljon felé, törődjön vele. Épp annyira van szüksége a szeretetre, mint a levegőre. Ez felnőttkorunkban is alapszükségletünk. Legnagyobb lelki szenvedéseink épp a szeretet hiányához köthetők.
A karácsonyhoz közeledve – amit egyúttal a szeretet ünnepének tartunk-, fontos, hogy fókuszáljunk erre a kérdésre. Mert minden kapcsolatunk alapja az, hogy mennyire szeretjük önmagunkat.
Szerethetőségünkről gyermekkorunkban gyűjtjük be a tapasztalatokat. Amit megtapasztalunk szüleink részéről, azok meghatározó élményeink lesznek, az válik alapprogrammá. Mert bennük nem kételkedünk, nem kérdőjelezzük meg az ő érzelmi működésüket. Ezekhez a tapasztalatokhoz aztán hozzájárulnak más kapcsolatok is (főként párkapcsolat), amelyek szintén meghatározók abban a folyamatban, ahogy önmagunkat látjuk. Sok embernek indult úgy az élete, hogy nem tapasztalhatta meg a feltétel nélküli, alanyi jogon járó szeretetet, ezzel pedig komoly hátránnyal indul az életében. Ha a rossz tapasztalatok hatására megkérdőjeleződött bennünk saját szerethetőségünk, akkor annak hosszú távú fájdalmas következményei az önelfogadásunkra is rányomhatják a bélyegüket.
Minden azon múlik, hogy miként tekintünk önmagunkra, és hogy milyen érzéseink vannak önmagunkkal kapcsolatban. Ez egy nézőpont, egy hozzáállás, de az egész életünket, világunkat meghatározza. Egy belső hitünk, amit elhitettek velünk.
Ahogy bánunk magunkkal, a világ is úgy bánik velünk. Ha kegyetlennek, kiszámíthatatlanak, zordnak látjuk a környezetünket és benne az embereket, akkor az erős jelzés arra, hogy nem tudjuk önmagunkat elfogadni és szeretni. Minden vonzásunkat meghatározza ugyanis tudattalanul. Csak olyan embereket, helyzeteket vonzunk, akik rá is erősítenek a bennünk futó lelki programokra. A világ visszatükrözi azt, amit önmagunkkal kapcsolatban érzünk. Ha magunkat hátra soroljuk, akkor olyan embereket hívunk be életünkbe, akik azt fogják éreztetni velünk, hogy nem vagyunk elég fontosak. Hogy a sorban hátul van a helyünk.
Lehet, hogy bántjuk önmagunkat, mert a múltbeli sérelmeink nem kerültek feldolgozásra. Talán nem szerettek úgy bennünket, ahogy arra szükségünk volt, de ha meggyógyítjuk gyermeki sérült énünket, akkor önmagunkhoz kapcsolódva megteremthetjük annak alapjait, hogy tudjuk magunkat szeretni.
Gyakori, hogy mindenkit magunk elé helyezünk, és csak adunk, adunk végkimerülésig, miközben megfeledkezünk saját igényeinkről és vágyainkról. Közben azt gondoljuk, ez így helyes, mert egyébként önzőnek látnánk magunkat. Viszont ahhoz, hogy adni tudjunk, töltődnünk kell. Mert egy idő után elfáradunk, kimerülünk, üressé válunk. Nem önzés önmagunkra időt és figyelmet fordítani, és önmagunkkal foglalkozni. Ahhoz pedig, hogy jól szerethessünk másokat, saját magunkat is szeretnünk kell.
Önszeretet nélkül nem vagyunk képesek kiteljesedett életet élni. A hiánya szabotálja párkapcsolatainkat és egyéb más emberi kapcsolatainkat is, de meghatározza a munkahelyi sikereinket, sőt még az egészségünket is.
Alulértékeljük a szerepét, vagy azt gondoljuk, hogy nincs rá módszerünk, ezért inkább nem foglalkozunk vele. Pedig ha nyugodt és kiegyensúlyozott életre vágyunk, ez a legfontosabb lépés, hogy elérjük. Van úgy, hogy fájdalmas szembenézést igényel, de ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy új alapokat teremtsünk magunknak.
Elfelejtkezünk arról, hogy mennyi értékünk van, hogy mennyi minden pozitív tulajdonsággal rendelkezünk, és ezt tudatosítanunk kellene ahhoz, hogy másként tekintsünk önmagunkra. A lelki béke záloga az önelfogadás, önmagunk erősségeinek és gyengeségeinek elfogadása.
Az önszeretet határozza meg az önbecsülést is, ebbe pedig beletartozik az is, hogy kijelöljük-e lelki határainkat. Hogy ki merjük mondani, hogy „nem”, ha valamit nem szeretnénk, és az „igen”-t, ha valamire vágyunk. Így kapcsolódik össze asz önszeretet, az önértékelés és önmagunk tisztelete.
Ezért fontos, hogy lássuk, hogy hol tart most az életünk, milyennek látjuk önmagunkat, és milyen érzéseket hordozunk magunkkal kapcsolatban? Vajon a saját életünket éljük, vagy másoknak akarunk megfelelni? Elégedettek vagyunk azzal, ami körülvesz bennünket, vagy a hiányt éljük meg?
Ha a kérdésekre adott válaszaink elbizonytalanítanak bennünket, akkor érdemes azon dolgozni, hogy az önmagunkkal való kapcsolatunkat megerősítsük. Számos jól működő technika, módszer áll rendelkezésre (vizualizációra épülő megerősítések, énkép fejlesztés, vezetett meditáció, stb.). Fontos, hogy az önfejlesztés igénye belülről fakadjon. Csak akkor tudunk valódi áttörést elérni, ha valóban változtatni szeretnénk. Ha megszületik bennünk az a mély elhatározás, amellyel lépésről lépésre vezetjük el önmagunkat a kiteljesedett élet felé.
