Lelki működésünk

A sikeres emberek titkai

Vajon mit tudnak azok az emberek, akik sikeresek? Mi az a plusz, amivel rendelkeznek, hogy vágyott céljaikat elérjék? Hogy vágnak bele, hogy megvalósítsák terveiket, és ehhez milyen eszközeik vannak? Gondolom, sok embert foglalkoztatnak ezek a kérdések, hiszen mindenki szeretne sikeres lenni.

Legtöbben a nulláról kezdték. Kiindulásként volt egy céljuk, amiért hajlandók voltak tenni, energiát, időt, akár pénzt belefektetni. Sokat. Ez a cél pedig mindenekelőtt elég vonzó volt ahhoz, hogy tegyenek érte minden egyes pillanatban. Mert ez az első lépése a siker felé vezető útnak. Hogy legyen egy vizionált elérhető és csábító cél. Ezt pedig soha nem tévesztik szem elől. Az is fontos a célkijelölésnél, hogy tudjuk, hogy miért szeretnénk elérni? Mit éreznénk, ha megvalósulna? Mi változna meg? Ha ezekkel tisztában vagyunk, sokkal pontosabban meg tudjuk fogalmazni vágyainkat.

A külső körülmények folyamatosan változnak, és tévútra is vihetnek. De a szilárd elhatározás abban segít, hogy a változó körülmények ellenére is megmaradjon a fókuszáltság, és a tenni akarás.

Attitűdök, hozzáállás

Ami nélkülözhetetlen tartozéka a sikeres embereknek, az a belső, kifogyhatatlan, rendíthetetlen hitük. Soha egyetlen ember sem lett sikeres az önmagába vetett hite nélkül. De kell az életbe vetett bizalom is. Ez azt jelenti, hogy bíznak abban, hogy mindig úgy alakulnak majd a dolgok, hogy az őket szolgálja.  Másrészt az is fontos, hogy lángoljon bennük a tenni akarás, a belső tűz, vagy szenvedély, ami a kitartáshoz segíti őket. Nem mindig lesz örömtánc az út, amin végig kell menniük, de a szenvedélyes emberek ezt inkább pozitív kihívásként értékelik, mint kudarcként. Lesznek nehézségek, mert csakis ezeken keresztül erősödik meg az ember, és céljának is akkor lesz értéke, ha munkát tesz bele. Aki csak úgy megkapja a dolgokat, az nem tudja igazán értékelni.

A céljukért megdolgozni képes emberek nyitott szemmel járnak, és ezért észreveszik a lehetőségeiket. Ezek mellett pedig nem mennek el. Mert pontosan tudják, hogy minden lehetőség egy újabb lépés előre. Egyik lehetőség behúzza a másikat, ezért új ajtókat nyit ki, új utakat tár fel, ezért fontos mérföldköveket jelölhetnek az úton. Ehhez persze kockáztatni is kell, de kockázat nélkül nem adnak sikert. A kockázat magában foglalja a bátorságot, nyitottságot, ami nélkül nem lehet eredményeket elérni hosszú távon.

A sikeres ember szótárában nem szerepel a lehetetlen szó. Lehet, hogy nehéz valamit elérni, vagy megvalósítani, az is lehet, hogy elsőre inkább csak a nehézséget látja benne az ember, de ha kellőképpen eltökélt a problémamegoldásra, akkor jön majd hozzá az ötlet is, vagy egy eszköz, ami segít a megoldásban.

Ezen az úton lesznek majd kétkedők, és olyanok is, akik hülyének nézik őket, de ezek súlytalanná válnak a számukra. Mert pontosan tudják, hogy az önjelölt szirének hangjai nem a jó irányba viszik őket. A céljaikért nekik kell megküzdeniük, ezért teljesen mindegy, hogy más mit gondol erről, mennyire tartja elérhetetlennek, nevetségesnek. Ez lényegtelen, és nem is szabad hagyniuk, hogy hasson rájuk. Inkább a feladatra kell koncentrálni, és az információ – és tapasztalatszerzésre. Mert azok az emberek, akik folyamatosan tanulnak és gyakorolnak, sokkal több eredményt is tudnak felmutatni. Ez leggyakrabban autodidakta folyamat, amiben éppúgy helyet kaphat előadások hallgatása, könyvek olvasása, és más sikeres emberek életútjának a tanulmányozása is. Minden olyan információ elsajátítása segíthet, ami a cél eléréséhez járul hozzá. Persze ehhez fontos, hogy nyitott elmével és rugalmassággal álljon hozzá az illető.

Belső programok, amik az útjában állnak

Persze nem elég csak a fizikálisan szükséges lépéseket megtenni ahhoz, hogy elérjük azt, amit szeretnénk. Nagyon fontos az is, hogy lelkileg készen állunk-e rá. Be tudjuk-e fogadni a jó dolgokat. Sokan nem is gondolják, hogy a sikernek ilyen vetülete is van. Mert gyakori, hogy valaki mindent megtesz érte, mégis elmarad a várt eredmény, és nem érti, hogy miért.  Ha fut benne a nekem úgysem sikerül, vagy a nem tehetek önmagamért semmit, esetleg a nekem nem jár a jó, vagy a nem érdemlem meg tudatalatti program akkor nem fog előre lépni. Ahhoz, hogy ez változzon, a hibás programokat át kell írni önmagában. A hit ugyanis nagyon erős motiváló erővel bír. Erős hittel a lehetetlen éppúgy elérhető, mint amennyire tehetetlenségre predesztinál. Attól függ, milyen tartalommal bír. A belső hitek, családi minták nagyon erős hatással vannak arra, hogy sikeressé válunk-e. Ugyanígy a nevelés is. Mert jellemzően inkább a fiúgyerekeket támogatják a szülők abban ösztönösen, hogy tegyenek önmagukért, kaparják ki a gesztenyét, legyenek aktívak, bátrak, és álljanak ki önmagukért (és ezért az agresszívabb magatartást is elnézik nekik). A lány gyerekeknél kevésbé preferálják a harcosságot, az aktív önkifejezést, és azt, ha kiállnak önmagukért. Jellemzően inkább a passzivitásra nevelik őket a szülők.

Pedig a sikerhez az állhatatosság és kitartás mellett szükség van harcos szellemre is a mindennapi szembejövő nehézségek leküzdéséhez. Valamint az aktív hozzáállásra is. Passzivitásból ugyanis nem születhet siker. Ezért ha valaki sikeres szeretne lenni, ezeket a mélyen futó lelki önszabotáló programokat érdemes feltérképezni, és a helyére tenni.

A kétely hangja

Néha azonban a legelszántabb, legcéltudatosabb emberek is belefáradhatnak a küzdelembe, elbizonytalanodhatnak, főleg, ha egymás után csak a megpróbáltatások jönnek velük szembe. De ettől nem ijednek meg, mert pontosan tudják, hogy ez csak 1-2 ilyen nap, aztán elmúlik. Mert erősebb a tenni akarásuk, mint kétségbeesésük.

Néha az is felmerül bennünk, hogy vajon ez az ő útjuk-e. Vajon jó helyen járnak-e, nekik való-e ez az egész. Én azt gondolom, hogy ha befelé figyel az ember, akkor ez érezhető. Akkor jó felkelni, és jó érzés tenni a célokért a mindennapokban. Másrészt pedig működik az isteni hátszél is, ami azt jelenti, hogy megvan hozzá a kívülről jövő támogatottságuk is. Ha minden egyes nap előrevisz, akkor ezekben nem kell kételkedni.

Van, aki ugyan megálmodta élete nagy álmát, a fejében összeállt, mégsem meri felvállalni, elkezdeni. Legfőképpen arra hivatkozva, hogy még nem tökéletes a tudása, nem annyira tapasztalt. Én azt mondom, hogy kezdjük el, ne várjuk meg, amíg tökéletesen tudjuk, mert az a pillanat sosem jön el. Csináljuk, vágjunk bele, mert közben a tettek rengeteg tapasztalást hoznak, és út közben tanulunk a legtöbbet. Az út alatt folyamatosan fejlődünk, változunk, jobbak és többek leszünk.

 

Ha sikeres emberré szeretnénk válni, akkor figyeljük azokat, akik már elértek valamit. Nem feltétlen híres, ismert embernek kell lennie. Ha a környezetünkben nyitott szemmel körülnézünk, sok olyan ember él, aki megvalósította álmát, akire fel tudunk nézni. Ezektől az emberektől ne féljünk kérdezni, merjük ellesni azt, hogy ők hogy jutottak el oda, ahol tartanak. Másrészt hasznos tudás lehet tanulni az általuk elkövetett hibákból is. Ők már egyszer megküzdötték a maguk csatáját, és hasznos tapasztalatokkal rendelkeznek arról, hogyan lehet a csapdákat elkerülni.

Ha pedig valaki filmekből merítene ihletet, annak két igaz történetet ajánlok ehhez. Egyik A Világ súlya a vállamon (Netflixen elérhető), a másik pedig A boldogság nyomában. Mindkét film szép példája a kitartásnak, és megingathatatlan hitnek.

 

Ha hasznosnak érzed ezt az írást, kérlek segíts másokhoz is eljuttatni megosztással.