A szeretet létszükségletünk. Olyan áramló energia, ami erőt, biztonságot, és kiszámíthatóságot biztosít számunkra. Ebből adódóan a kiszolgáltatottjai is vagyunk, hiszen – mivel- átsegít nehézségeinken, teljessé teszi életünket, ha elveszítjük, talajvesztetté válunk.
A nem harmonikus működésű kapcsolatok általában a manipulációra, és nyomásgyakorlásra épülnek. Mi emberek válogatott módszerekkel vagyunk képesek egymást földbe döngölni, bántani. Mindez arról szól, hogy nálunk legyen a gyeplő, hogy mi irányíthassunk. Mert az irányítás annak illúziója, hogy nem vagyunk kiszolgáltatottjai saját kapcsolódásainknak. Az intimitás, a kontroll elengedése ugyanis veszélyes lehet olyan embernek, akit a veszteségtől való félelmei visznek előre.
A szeretetmegvonás sok ember számára ismerős állapot, bármelyik oldalról is érintett. Azt jelenti, hogy ha szerettünk nem úgy viselkedik, reagál, ahogy azt mi elvárjuk, akkor elfordulunk tőle, és akár napokig ignoráljuk, levegőnek nézzük, nem kommunikálunk vele, mintha nem is létezne. Elfordulással büntetni egy kapcsolatban viszont – párkapcsolat, barátság, szülő-gyerek kapcsolat- vétek. Egy mérgező játszma, ami a másik megtörésére, viselkedésének formába illesztésére irányul. Azt üzeni, hogy nem vagy elég jó, a véleményed nem elfogadható, a szabályokat én hozom, te pedig engedelmeskedsz, és ha ez nem így lesz, akkor annak következményei lesznek.
Ahol ez rendszeres működési forma, ott nem egyenlőek az erőviszonyok, az egyik fél a saját igazát – és erkölcsi fölényét- azzal nyilatkoztatja ki, hogy a konfliktus kibeszélése nélkül büntet hallgatással, elutasítással. Ezzel úgy válik bűnössé az ember, hogy semmit nem követett el, mégis büntetést kap. Az erőszak egyik nyomasztó formája, ahol az egyik hatalmat gyakorolhat a másik fölött. Itt pedig szó sincs áramló szeretetről. Ahol ilyen előfordulhat, ott már nem a tisztelet az úr, hanem egymás lehúzása, megtörése, elidegenítése. Az érzelmek szüneteltetése olyan fájón éles csendet teremt, amibe minden egyes alkalommal belesajdul a szeretetlenséget megélő lélek.
A szeretetmegvonás módszeresen teszi tönkre a bizalmat, majd ezzel a kapcsolatot is. Épp a legtermészetesebb éltető energiát akasztja meg a két ember között, ami az alapja bármilyen emberi kapcsolódásnak. De ezzel a büntető fél nem csak a másik felet, hanem saját magát is bántja, hiszen így egyikőjük sem részesül szeretetben az elfordulás időszakában.
A gyerek kiszolgáltatott szüleinek, hiszen bármit megtehetnek vele akár a szeretet nevében is. A szülők azt gondolják, hogy a gyerek ezzel a módszerrel ösztönözhető a tanulásra, a jobb viselkedésre. Így viszont csak azt tanulja meg, hogy bármikor elutasítható, és nem csupán a viselkedése, hanem ő maga is. Hogy a szeretet nem jár alanyi jogon, azért kőkeményen meg kell dolgozni. Azt éli meg, hogy a szülőknek joga van arra, hogy elforduljanak, és ezzel törjék meg az akaratát. Ezért a gyerek szép lassan le is mond arról, hogy saját véleménye, kívánalma legyen, és felnőtt korára pedig mindenre bólogató, saját én-határait felállítani nem tudó, boldogtalan emberré válik. Megtanulja, hogy a szeretet és a kötődés fájdalmas, mert bármikor elveszíthető. A feltétel nélküliségről fogalma sem lesz, mert nem tapasztalta meg. Önértékelésének pilléreit nem a saját értékességébe vetett hite alkotja majd, hanem a folyamatos kétkedés önnön szerethetőségében. Később pedig ő is így bünteti majd gyerekét, vagy felnőttkorában olyan párt vonz be, aki szintén így viselkedik vele. Mert ez a minta vert gyökeret a lelkében.
Szeretetmegvonással érzelmileg kínozzuk a másik embert, és tulajdonképpen a kapcsolódás tisztaságát tesszük tönkre. Senkinek nem kötelessége benne lenni egy kapcsolatban, épp az önkéntessége adja a szépségét. Ha pedig bekúszik a falak és a mindennapok közé egymás módszeres manipulálása, akkor borítékolható az elválás. A szeretet felfüggesztése elvonja a levegőt a kapcsolattól, és megöli az intimitást. Hatására épp az veszik el egy emberből, ami miatt jó mellette lenni. A kisugárzása, a fénye, és az egyedisége.
Addig szenved ettől valaki, amíg fel nem oldja önmagában a fájdalmas múltbeli tapasztalást. Csakis akkor tud szeretetteljes kapcsolatot vonzani, ha képes megbocsátani szülei elutasító magatartását. Ha megérti, hogy ők is saját átvett viselkedési mintáik szerint tudtak csak működni, ahogy azt ők is megtapasztalták gyerekként.
Szenvedhetünk a múlt történései miatt, de dönthetünk úgyis, hogy meggyógyítjuk sérült lelkünket. A feldolgozás megértéssel és elfogadással kezdődik. Felnőttként már nem mutogathatunk senkire azért, ahol épp tartunk. Az önbecsülés és saját értékességünk megerősítése pozitívan formálja életünket és vonzásainkat.
Olyan kapcsolatban jó és érdemes lenni, amiben a szeretet természetes módon áramlik, és nem akasztja meg semmiféle megvonásos büntetés.
