Korlátok között élünk, és ez jól van így. Szükségesek a közösségi szabályok, hiszen másoké rovására nem mehet saját szabadságunk érvényesítése. Az igazi szabadság azonban nem a test, hanem a lélek szabadsága. A tested bármilyen formában rab, vagy korlátozott lehet, de a lelked szabadságáról te döntesz. Ami annyit jelent, hogy nem a körülmények határozzák meg egy helyzethez való viszonyulásodat, hanem te. Ebben rejlik az igazi szabadság.
A legtöbb emberre jellemző, hogy ha éri valamilyen kellemetlenség, reagálásképpen visszavág, kiakad, ideges lesz, rossz kedvű, vagy épp frusztrált. Ha kritizálják, magára veszi, és akár az önbizalmát is megtépázza. Hagyja, hogy a külső körülmények hassanak lelkiállapotára, érzelmeire, magához, és más emberekhez való viszonyulására. Emiatt pedig másokat okol, kifelé mutogat, mert nem vállalja saját életéért a felelősséget.
Akik tudatosabbak, azok számára ez nem opció. Önképük, önbizalmuk szilárd alapon nyugszik, és nem hagyják, hogy más emberek ítélkezési, kritikái, vagy épp a körülmények megrengessék őket magukba vetett hitükben. A helyzetekhez való saját viszonyulásukról ők döntenek. Vagyis minden helyzetből a legtöbbet hozzák ki. Jól alkalmazkodnak, érzelmileg rugalmasak, és emiatt sokkal inkább jellemzi őket a lelki béke, mint kevésbé tudatos társaikat. Számukra is állít fel az élet fizikai korlátokat. Amit ők megtanulnak a saját javukra fordítani. Gondoljuk csak például olyan paralimpikonokra, akik testi fogyatékosságuk ellenére is hihetetlen eredményekkel büszkélkedhetnek (Pl. Pásztory Dóra, Vereczkei Zsolt, Pálinkás László…). Vagy Nick Vuicicre – a világ legismertebb- motivációs trénerére, aki végtaghiánya ellenére is megtanult teljes életet élni. Dönthetett volna úgyis, hogy gyűlöli az életét, és állandó magányra kárhoztatja önmagát sorsának igazságtalanságára hivatkozva. De ő másképp döntött.
Szép filmes példa erre Az élet szép című szívbe markoló és elgondolkodtató dráma, ahol a főszereplő úgy próbálja túlélni és elviselhetőbbé tenni a maga, de főként kisfia számára a haláltábort, hogy a képzeletén keresztül mintegy játéktérré változtatja a valóságot. Egy pillanatra sem adja fel, nem törik össze, nem rogyik meg, és végül ezzel sikerül kimenekítenie fiát a borzalmakból. Hiába tartják fogva szörnyű körülmények között, célt találva a bajban lelke szabad marad. Érzelmeit, gondolatait nem a helyzet határozta meg, hanem saját maga. Másik kedvenc filmes példám a Remény rabjai című dráma, amelyben az igazságtalanul börtönbe toloncolt főhős egyetlen pillanatra sem adja fel reményeit, emberi méltóságát megőrzi, és nem tudják megtörni. Ennek köszönheti végül szabadulását. Végig ember maradt, és nem hagyta, hogy ártatlanul elítéltként a harag, és a bosszú éltesse. Csak a céljára fókuszált. A legnagyobb börtön ugyanis saját elménkben van, és saját fogvatartóink is mi magunk vagyunk. Közben pedig áhítozunk a lelki béke után.
A szabadságot bátorságunkból nyerjük. Amikor nem a félelem irányít, amikor nem a körülmények szabják meg lelki komfortérzetünket, amikor a bajban is célt találunk, amikor merjük élni az álmainkat akkor is, ha nem látjuk a kimenetelét, és nem feltétlen támogató a közegünk. Amikor nem építünk magunk elé felesleges korlátokat. Vagyis élünk, megéljük a mindennapok adta lehetőségeket, és hagyjuk, hogy megtörténjenek velünk a jó dolgok. Ha ugyanis nemet mondunk az új érkezésére, azzal nem a lehetőségeket zárjuk ki, hanem önmagunkat a lehetőségek elől. A félelem miatt kihagyott dolgokat fogjuk örökre bánni életünkben.
Akkor sem lehet szabad senki, ha függ egy másiktól embertől. Ha átadja az önmaga felett való rendelkezés jogát. Ha a saját magáról alkotott képet a másik ember alakítja ki, formálja a szerelemre hivatkozva. A szerelem viszont épp az az állapot, ami csak addig létezhet, ameddig működik benne a szabadság, ami az elfogadásra épül. Ami szárnyalni tanít, nem hallgatásra kényszerít.
A lelki szabadság záloga a választási lehetőség. Ahogy Rousseau megfogalmazza: nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.
Akkor veszíted el végleg önmagad, ha az elméd szabadságát kiárulod, és érzelmi állapotodat mások véleménye szerint alakítod. A szabadság csupán illúzió, a valódi szabadság belülről fakad.
