Lelki működésünket alapjaiban határozza meg, hogy milyen kép él bennünk önmagunkról. Önértékelésünk pilléreit családunk rakja le, ahogy szüleink visszajeleznek felénk, ahogy kommunikálnak velünk, ahogy ők látnak bennünket, az az életünkben markánsan meghatározó lesz. Ha a családban a gyereknek szabad hibázni, ha erre egyfajta tapasztalatszerzésként tekintenek a szülők, akkor a gyerek megtanulja, és elfogadja, hogy a kudarc is lehet egy próbálkozás eredménye, de ez nem azt jelenti, hogy ő ügyetlen. Ha viszont minden apróságért megszidják, kritizálják, vagy kinevetik, akkor a gyerekben az erősödik meg, hogy ő kétbalkezes, esetlen, és később ez már önbeteljesítő jóslatként meg is erősíti benne azt a téves gondolatot, hogy nem ér annyit, mint mások. Ha a szülők elhanyagolják gyereküket, akkor pedig az erősödik meg a gyerekben, hogy ő nem méltó a figyelemre. Illetve ha a másokkal összehasonlítgatják, és azt sugallják felé, hogy ő kevesebb másoknál, akkor ezzel is sokat ártanak gyerekük önmagához való viszonyulásának.
Az önértékelést később befolyásolja az iskolai, baráti, majd a munkahelyi közeg, de hatnak rá erőteljesen sikereink, kudarcaink, párkapcsolataink is. Ezek tükrében láthatjuk önmagunkat, amelyek erősíthetik, de gyengíthetik is önmagunk értékének meghatározását.
Egészséges önértékeléssel reálisan látjuk és elfogadjuk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ismerjük erősségeinket és gyengeségeinket is, és nem érzünk arra kényszert, hogy másokhoz hasonlítgassuk önmagunkat. A saját magunkhoz való viszonyulás pozitív, vannak elérhető céljaink és vágyaink, amiket képesek vagyunk megvalósítani. Emellett ismerjük határainkat is, elérhetetlen illúziókat nem kergetünk.
Az önértékelési zavar belső bizonytalanságból ered, amikor valaki nem látja reálisan önmagát, nincs tisztában saját képességeivel, fél belevágni bármi újba, mert nem hisz abban, hogy sikeres lehet. Az eredményes emberekre haragszik, mert önnön félelmeire emlékeztetik. Egy instabil ember inkább a kudarcaira figyel, amelyek megerősítik abban a hitében, hogy ő nem értékes. Szorong attól, ha döntenie kell, nem képes a célra fókuszálni, mert állandó kétségek közt lebeg. Ha párkapcsolatról van szó, fél belemenni, vagy mélyen kötődni, mert nem hiszi el, hogy választható, szerethető, elfogadható, hiszen ő saját magát sem képes elfogadni. Ha a passzív viszonyulás jellemző rá, akkor ettől gyakran lehangolt, életunt, vagy épp nem érdekli semmi. Kapcsolataiban állandó visszajelzést vár értékességéről. Ez azonban nem működik, hiszen mindegy, hogy mennyi szeretetet kap a másiktól, az önszeretet hiánya miatt az sosem lesz neki elég. Gyakran azt a figyelmet, szeretetet szeretné megkapni a kapcsolataiban, amit gyerekkorában nem kapott meg. Ezt azonban képtelen lesz bárki is pótolni. Kapcsolataiban féltékennyé válhat, vagy épp társfüggő lesz. Nem tud mélyen kapcsolódni másokhoz, hiszen saját magához sem tud. Nehéz együtt élni ezzel az érzéssel, néha elnyomja, vagy pótcselekvéssel kompenzálja az önértékelési zavarral küzdő egyén.
Az is gyakori reakciója, hogy valahol kompenzálni akar, hiszen a lélek sokáig nem képes elviselni a csökkent értékűséget. Ezért párkapcsolatában a hibás működés bekapcsol és játszmát indít. Ha önmagát nem tudja felértékelni, akkor a párját kell lenyomnia, hogy a diszkomfort érzést csökkentse magában: elkezdi kritizálni, nevetségessé tenni mások előtt, kétségbe vonja mondatait, szándékait, így akarja elérni, hogy ő se bízzon magában. Ez a játszma nagyon romboló tud lenni, és megmérgezi a párkapcsolatot. Önértékelési zavarral egy bántalmazó kapcsolatban is benne marad az érintett, hiszen elhiszi, hogy neki nem jár több, nem jár jobb.
Mindenképpen érdemes rátekinteni – ha kell segítséggel- az önértékelési zavar okára, mert az élet minden területén megélt helyzetre hatással van, meghatározza az eredményeinket, sorsunk, kapcsolataink alakulását is. Lehet, hogy a szülőpár valamelyike is önértékelési problémákkal küzdött, és mintaként működik tovább a gyerekben. Vagy ha a szülők állandóan veszekedtek, a gyerek saját magát okolhatja emiatt, felelősnek érzi magát a történésekért, és ez rombolhatja önértékelését.
Generációs probléma is állhat a háttérben, amikor egy érzés nem hozzánk tartozik, hanem egyik felmenőnktől megörököltük. Például, ha egyik ősünket közvetlen környezete, családja alkalmatlannak ítélt egy elhibázott döntése, vagy sorozatos kudarcai miatt és emiatt lenézték, vagy elutasították, akkor ezt a fájdalmat valamelyik leszármazottja megörökölt érzésként tovább viheti. Miközben életében látszólag nincs oka annak, hogy alkalmatlannak érezze magát, mégis ez az érzés működteti, és nem érti, hogy miért csak olyan helyzeteket vonz be, amelyeknek kudarc a vége.
Az önértékelési zavarral nem lehet valaki magabiztos sem, amely nélkül viszont nem lehet sikeresen működni. Ha valaki ezzel küzd, érdemes első lépésként ránézni saját életére. Melyek azok a problémák, amelyek ismétlődnek az életében, mintegy mintázatot alkotva. Mik azok az érzések, amelyek a mindennapok során feszítik a lelkét, amelyek meggátolják abban, hogy kiegyensúlyozott élete éljen. A tudatosság emelésével, ha valaki rájön hibás működésének okaira, és születik benne megértés, akkor az már egy hatalmas lépés a megoldás irányába. A vezetett meditáció hatékony segítség a fent vázolt problémára.
