Gyakori téma spirituális oldalakon az ego működésének és jellemzőinek leírása, és számos ezzel foglalkozó nem egyszer arra buzdít, hogy gyűrjük magunk alá, emelkedjünk rajta felül, vagy egyszerűen likvidáljuk életünkből. Az ego azonban nem az ellenségünk, pont, hogy bennünket szolgál, ha egészségesen működik. Egy személyiségrészünk, amely arra törekszik, hogy megvédjen bennünket. A túlélésünkért felel, óv bennünket, másoktól elhatárol, ezért segíti identitásunk kialakulását. Emiatt szükségünk van rá, inkább azt kell megakadályozni, hogy ne ő irányítsa életünket. Mert hogyha nem vagyunk lelki harmóniában, ez könnyen megtörténhet.
Ha irányít, döntően a negatív érzéseink generálója, a múlt történései, fájdalmai, traumái alapján. Az ego tehát a megsebzett része személyiségünknek. Arra törekszik, hogy biztonságban tartson bennünket, és ezt általában a félelem generálásával éri el. A félelem, ha bekapcsol, megállít bennünket a cselekvésben, az előre lépésben, ezért, ha engedünk neki, nem halad az életünk.
Ha az ego irányít, akkor feltör bennünk a birtoklás, az ítélkezés, a panaszkodás, a sértődöttség, saját igazunk hangoztatása, mert szükségünk van a különlegesség, a másoktól többek vagyunk érzésére. Ilyenkor nem vállaljuk a felelősséget saját életünkért, másokat teszünk felelőssé, hibássá, dacolunk, hisztizünk, és ezzel saját belső lelki mélységünktől nagyon messze kerülünk. Vagy taktikázunk, hízelgünk, hogy szerethetőnek és nélkülözhetetlennek lássanak bennünket. Egyszóval energiához szeretnénk jutni általa, de ez egy önbecsapás, hiszen a szeretetet, figyelmet nem lehet kierőszakolni.
Az ego által irányított működésben nem ismerjük el, ha tévedtünk, hibáztunk, rosszul mértünk fel egy helyzetet. Ha pedig ez így van, akkor nem is akarunk változtatni belátás hiányában, ezért nem is tudunk fejlődni. Akit erősen az ego működtet, az mindenkiben ellenséget lát, azt akarja elhitetni velünk, hogy erkölcsileg többek és jobbak, különbek vagyunk.
Hogy egy példával éljek, egy szakítás mindig két emberen múlik, de az ego arra buzdít bennünket, hogy a másikat hibáztassuk, őt állítsuk be rossznak, mert ezáltal mi erkölcsileg fölé kerülhetünk. Mert ha áldozat szerepben tetszelgünk, akkor bennünket sajnálnak, a másikat pedig elítélik, és ez energiához juttat bennünket. De ha egy kicsit is tudatosan ránéznénk a történésekre, ha elfogadásban léteznénk, akkor saját hibáinkat is felfedezhetnénk, és vállalnánk a felelősséget is saját elhibázott lépéseinkért. Ekkortól pedig már nem az ego-nk irányítana bennünket.
Ha kellően tudatosak vagyunk, külön tudjuk választani szívünk és az ego-nk hangját. Ehhez érzékelnünk kell a jelenlétét, tetten kell érnünk egy-egy helyzetben. Ha valamire elutasítással, az áldozati szerep magunkra öltésével reagálunk, az biztosan nem a szívünk hangja. Ha panaszkodunk valakire, ha áldozatnak érezzük magunkat, vagy rugalmatlanok vagyunk, akkor nem a szeretet működtet bennünket, nem elfogadásban vagyunk, akkor az ego irányít.
Egészséges működésünkhöz az ego-t nem legyőzni kell, hanem elfogadni a létezését, mert hogyha folyton le akarjuk gyűrni akkor egy folyamatos belső harcban leszünk, ez pedig felőrli energiáinkat. Csak békét kell vele kötni, meg kell szelídíteni, hiszen az elutasítása önmagunk egy részének megtagadása lenne. Sőt, ahhoz, hogy szolgáljon bennünket, az elért sikereinket, eredményeinket meg kell ünnepelnünk, meg kell jutalmaznunk, és itt az elismerésen van a hangsúly. Hogy jók, ügyesek vagyunk, hogy képesek vagyunk eredményeket elérni. Kis fényezésre azért szüksége van.
Egyszóval légy tudatos, ha azt akarod, hogy egészségesen működjön benned. Ezt pedig kellő önismerettel, és önelfogadással éred el, és azzal, ha hagyod, hogy tetteidet a szeretet irányítsa.
