A Félelem észrevétlenül költözött a lelkébe egy fájdalmas vesztesége után. Nem tudta honnét jött, egyszer csak ott termett, de minden sejtjét betöltötte. Szinte eluralkodott rajta. És mindjárt otthonosan érezte magát. Kezdetben fogalma sem volt, mihez kezdjen ezzel az ismeretlen érzéssel, de aztán megszokta állandó, kiszámítható jelenlétét.
Egy nap bekopogtatott hozzá a Siker. Magabiztosan, határozottan, hittel, erővel, bizakodással telve. Ő pár pillanatra boldog lett, amikor megérezte az ízét. Elképzelte, milyen lehet vele hosszútávon. De Félelem hízelkedett, azt mondta nincs rá szükség, jól megvannak csak így kettesben. Siker úgyis csak ámítaná, ígérgetne, aztán jönne a csalódás. Így ő sóvárogva ugyan, de elköszönt a Sikertől.
Pár nap után zörgetett ajtaján Szerelem is. Gyönyörű volt és különleges, mennyei volt, amit ígért. Elállt a szava, amikor meglátta, és eldöntötte, hogy helyet ad neki otthonában, bármi is történjen. De Félelem egyből ellenállt, és féltékenyen azt mondta, semmi szükség rá. Csak drámák lennének, meg kiábrándulás és fájdalom. Ők szép párt alkotnak kettesben, nincs szükség harmadikra. Így hát Szerelmet hagyta elmenni szomorúan.
Pár hét múlva bekopogtatott hozzá a Gazdagság is. Fényes, arany ruhában, csillogva, elegánsan mutatta meg magát. Ő csak tágra nyílt szemmel bámulta, mert ilyet még nem látott. De érezte, hogy mélységes vágy él benne, hogy befogadja, hogy az övé legyen. Már nyúlt volna is felé, hogy a házba invitálja, de Félelem megállította. Nem, nekünk erre nincsen szükségünk, mit tennénk vele. Csak közénk állna. Az egy csomó problémát szül, ráadásul bármikor elveszíthető. Így aztán búsan bár, de elköszönt a gazdagságtól is.
Hát így történt, hogy sikertelenül, magányosan és szegényen hajtotta álomra a fejét, félelemmel a szívében.
