Ha visszagondolsz eddigi életedre, volt olyan elszalasztott lehetőséged, amit őszintén bánsz? Olyan esély, ami szinte várt rád, de te addig halogattad, amíg elúszott, és tudod, hogy végleg? Amit ma már másképp tennél, másképp döntenél? Beteljesületlen szerelmek, elszalasztott munka, tanulás, nagy kaland, bármilyen olyan lehetőség, aminek a megvalósulásával többnek, boldogabbnak, elégedettebb embernek éreznéd magad.
Ha kicsit átgondoljuk az elszalasztott szónak az értelmét, olyan, mintha lenne benne egyfajta tudattalan szándékosság, amellyel nem engeded magadhoz a jót. Amikor előre eldöntöd a történet kimenetelét. Amikor nincs erőd érte küzdeni, vagy csak cserben hagy a bátorságod. Ha nem érzed magad arra késznek, vagy alkalmasnak, hogy megtedd a szükséges lépéseket. Amikor előre lejátszod a fejedben, hogy mi fog történni, és a belső monológod úgy kezdődik: „úgysem fog sikerülni…” Egyszóval az önbizalmadról is szól, és a magadhoz való viszonyulásodról. Arról, hogy mennyire vagy pozitív. Hogy milyen forgatókönyvet írtál saját magad számára.
Gyakran a félelmeink vezetnek bennünket, azok az aggodalmak, amelyek egy múltbéli sérülésünk hátra maradt mellékhatásai. Amit még nem gyógyítottunk be magunkban, amelyet nem tettünk helyre. Ezek gyakran képeznek gátat bennünk, és nem hagyják, hogy befogadjuk a jót, hogy éljünk velük. Épp ezért jönnek szembe a lehetőségek, hogy általuk, rajtuk keresztül a sérüléseinket begyógyítsuk. Ha bevállaljuk, és kimozdulunk a komfortzónánkból, akkor legyőzzük régi rettegésünket, és jutalmunk épp az, hogy olyan ajándékokat kapunk lehetőségek formájában, amire mindig is vágytunk.
Gyakran épp benne élünk a jóban, és nem is tudatosul számunkra, hogy mekkora értékünk van, milyen csoda az, ami a miénk. Aztán ha elveszítjük, akkor jövünk csak rá, hogy milyen szerencsések voltunk, milyen isteni adományban volt részünk, amit az oda nem figyelésünkkel elkártyáztunk, és a szerencse nem bennünket választott… Ez pedig arról szól, hogy nem tudjuk értékelni, amink van. Sok ember nem látja a fától az erdőt, mindazt a kincset, ami körülveszi. Akkor tudja csak meg, amikor már késő. Amikor már mindazt, ami fontos volt neki hagyta elúszni.
A másik probléma pedig a halogatás, a döntésképtelenség. Amikor nem tudod, mit tegyél egy helyzetben, és abban bízol, hogy jön valami csoda, és eldől minden úgy, hogy neked jó legyen. Ebben a helyzetben a felelősségvállalást kell megtanulni, azt, hogy életünk forgatókönyvét mi írjuk hiedelmeinkre, hitrendszerünkre alapozva. A nem döntés is döntés, de ha sokáig húzzuk, és nem merjük elszánni magunkat, az élet kíméletlenül kirántja alólunk a lepedőt, és elveszi tőlünk esélyeinket.
Minden ilyen elszalasztott lehetőség tanít bennünket. Megtanít bízni az életben, önmagunkban, megtanít a döntésre, és értékelni a jót. Ezért bánhatjuk egész életünkben azt, amit hagytunk elmenni, de dönthetünk úgyis, hogy – bár nosztalgiával gondolunk rá mindig- nem bántjuk miatta többé magunkat, hanem megtanuljuk általa azt a leckét, amire szükségünk van ahhoz, hogy a további lehetőségeinket felismerve bátran vágjunk neki.