Éljük mindennapjainkat megszokott rutinunk alapján, minden megy a maga útján. Aztán egyszer csak valami történik. Olyasmi, ami kibillenti az embert viszonylagos egyensúlyából. Valami, ami megfogalmazhatatlan érzéseket generál, és ami fizikai tüneteket produkálhat. Van, hogy hirtelen érkezik a furcsa rossz érzés, néha pedig szépen lassan kúszik be az ember életébe. Először csak kellemetlen, aztán egyre félelmetesebb, nyomasztóbb, akár szorongást, alvási nehézségeket is előidézhet. Közben próbáljuk racionálisan megmagyarázni, hogy mi lehet az oka, talán a munka miatti stressz, talán az anyagi gondok, párkapcsolati nehézségek, vagy így együtt minden. Egy ideig nem is foglalkozunk vele, megpróbáljuk elnyomni. A fizikai fájdalommal elszaladunk az orvoshoz, de a lelki kínokkal nem foglalkozunk, bízunk abban, hogy jobb lesz, elmúlik majd magától, a helyére kerülnek a dolgok. De nem fognak, ha nem nézünk velük szembe, ha nem veszünk róluk tudomást.
Gyakran nem is gondoljuk, de tudat alatt olyan érzéseket, traumatikus élmények negatív érzéseit hordozzuk, amelyek nem hozzánk tartoznak, hanem valamelyik felmenőnkhöz, akitől azokat „megörököltük”. Egy ősünk által átélt trauma érzelmi lenyomatai sejtszinten átörökítődhetnek valamelyik leszármazottjukba, amit az érintett életében bekövetkezett események aktiválhatnak. Így egyszer csak bekapcsol a szorongás, a pánik érzése, az önszabotázs, és értetlenül áll előtte, mert látszólag nincs oka átélt érzéseinek.
A téma nagy tudója, Bert Hellinger, német pszichoterapeuta elmélete szerint megörököljük, és újra éljük a családi traumák bizonyos aspektusait. Úgy véli, hogy családunk felmenőivel közös családi tudaton osztozunk. Munkája során megfigyelte, hogy bizonyos traumatikus családi események, mint például egy gyermek korai halála, öngyilkosság, bűntény, átélt borzalmak olyan erős hatással vannak az egyénre, hogy érzelmi lenyomatai generációkon át fennmaradhatnak a család rendszerében. Olyan mélyen, hogy a család bizonyos tagjai a múltbéli szorongást, rossz érzéseket megismétlik. Legfőképpen a családhoz való tudattalan lojalitásuk miatt.
Egy ismerősöm keresett meg azzal, hogy egy ideje indokolatlan magányosság, szomorúság gyötri, álmatlan éjszakáin pedig úrrá lesz rajta egy mély szorongás, és ezt nem tudja leküzdeni. Több találkozás alkalmával göngyölítettük fel őseinek sorsát, traumáit, míg ráleltünk az okra. Nagyapja a háborúban hadifogságba esett, majd a bántalmazásai után megszökött két társával együtt. Hónapokon keresztül, hóban, fagyban bujkáltak, éheztek, szó szerint belefagyott lábuk a bakancsukba. Erről azonban nem beszélt nagypapája a családnak, a borzalmak elől hallgatásba menekült, tabu lett a története. Halála után derült ki csak, hogy az egyetlen ember, akivel élményeit megosztotta, egyik testvére volt, aki később elmesélte bátyja viszontagságait a családjának. Az ismerősöm ugyanazokat az érzéseket élte meg, amit nagyapja, tudattalanul. Mihelyt felgöngyölítettük a szálakat, és elkezdtünk ezzel dolgozni, megkönnyebbültségről számolt be. Egy másik ismerősöm pedig rettegett attól a gondolattól, hogy anya legyen, és párkapcsolatában ez gondot okozott. Nála pedig azt derítettük ki, hogy anyai ágon minden női felmenője vesztett el gyermeket. Dédmamája vetélés következtében, nagymamája bölcsőhalál miatt, édesanyja pedig szülés közben. Ez pedig benne olyan mély – a veszteségtől való -zsigeri félelmet generált, hogy tudatos szinten nem merte vállalni a gyermeket. Édesanyánk anyai gondoskodásban ugyanis benne van az ő édesanyjának, nagymamájának, dédanyjának minden megélt nehézsége, fájdalma, vesztesége, szorongása, érzése, élménye, amit tudattalanul tovább ad gyermekeinek.
Mindaddig, amíg rá nem lelünk az összefüggésekre, és meg nem látjuk az okokat, tudat alatt folyamatosan nyomasztanak bennünket „megörökölt” érzelmeink. Akkor is, ha ebben nem hiszünk. Természetesen nem minden nyomasztó érzés öröklött, hiszen életünket számos tényező befolyásolja, megélünk különféle nehézségeket, döntéseket hozunk, választunk, aminek hatásaival is szembesülünk. Szülői mintákat, hiedelmeket kapunk, szüleink lelki sérülései is hatással vannak a velünk való kapcsolatukra. Nagyon sok minden meghatározza, hogy milyen lesz lelki működésünk.
A megörökölt érzelmek azonban indokolatlanok, nem látunk összefüggést jelenlegi helyzetünk és megélt érzelmeink között. Olyanok, mintha nem hozzánk tartoznának. Ha olyan érzések vannak jelen bennünk, amelyeket nem tudunk megmagyarázni, érdemes egy kicsit megvizsgálni elődeink életét, megélt traumáikat, mert lehet, hogy a válaszokért a múltba kell visszanyúlni. A családfa felvázolása számos, addig rejtett információval szolgálhat, olyanokkal, amelyek magyarázatot adhatnak saját érzelmeinkre is. Ha erre rálelünk, lehetőségünk lesz a feldogozásra, és ezzel a továbbörökítés megállítására is. Mert minden ilyen hurcolt érzést a megértéssel és a feldolgozással tudunk feloldani.
