Ébredés egy hosszú álom -vagy inkább ébrenléti álom- után. Egy olyan illúzióval átitatott helyzet végén, aminek fájdalmas a lezárása. Ahol pont került a mondat végére, amelyben elvettek tőled valami olyat, ami talán sosem volt a tiéd. Ez a helyzet pedig kíméletlenül szembe állított önmagaddal, és megláttatott olyan dolgokat, amelyekkel egyébként sohasem szembesültél volna. Mert nem tetszett volna a kép. De most arcodba tolják a történések, a sorsod, az életutad.
Az ilyen helyzetek – bár először csak a fájdalmát érezzük- előbbre visznek az önmagadhoz vezető úton. Lehet, hogy egyébként nem tetted volna meg, nem néztél volna farkasszemet magaddal és a történésekkel. De ha nem akarod, hogy a sorsod ugyanarra az ismétlőpályára dobjon, akkor meg kell tenned, és ezt te már pontosan tudod. Mert álltál már ellent, nem vettél róla tudomást, nem érdekelt, nem hittél benne. De lesz egy pillanat, amikor rájössz, hogy nem menekülhetsz tovább önmagad elől, és nem akarod újra és újra ugyanazokat a köröket futni.
Egyszer tehát felébredsz, és mélyen belenézel saját szemeidbe, és ha időt adsz magadnak, meglátod az igazi arcod, amit az idő, és a tapasztalat mindenféle sallanggal ruházott fel. Ezernyi helyzetből rengeteg bölcsességet szereztél. Így az elfojtott félelmeidből is, a kételyeidből, az ítélkezéseidből, bűntudatból, szorongásból és haragból, egód termékeiből.
Végül ott állsz a tükör előtt, és próbálod meglátni a valódi énedet álarcok nélkül. Ez az a pillanat, ami alkalmas arra, hogy önmagadhoz kapcsolódj. Amiben megtalálod legmélyebb önvalódat, azt a forrást, ami életenergiádat termeli, ami a hitet, és reményt, az élet utáni vágyat generálja benned. A lelkedhez kapcsolódsz, meghallod a hangját, és érteni kezded. Már régóta üzent neked, ezer és ezer finom jelet küldött, de nem vettél róla tudomást. Egód nem hagyta. Mert egyszerűbb és kényelmesebb lett volna szőnyeg alá söpörni. Agyad is folyamatosan kattogott, és a lélek hangját csakis csendben hallja meg az ember.
Egy-egy érzelmi vihar a csendet hagyja maga után. Akkor van lehetőséged arra, hogy értelmezd a dolgokat, megpróbáld megérteni. És akkor rájössz, hogy milyen régóta nem a saját életedet élted. Hogy hűtlen lettél önmagadhoz. Mert hagytad, hogy mások irányítsanak, és hogy mások definiálják identitásodat. Hagytad, hogy önbizalmadat megtapossák, és hogy méltóságodat elárverezzék. Fájdalmas ébredés lesz, amikor először leszel őszinte önmagadhoz. Kőkeményen, mert a változás csak onnét indulhat el. Amikor belátod végre, hogy nem szeretted és becsülted önmagad. Majd szépen lassan kitisztul a kép, kezded meglátni az okokat, és azt is, hogy ki is vagy valójában. Attól a pillanattól már nem hagyod, hogy a félelem irányítson többé, mert rájössz, hogy az csak lehúz, és csodás dolgoktól foszt meg. Már nem sértődsz meg az őszinte visszajelzésen, mert pontosan tudod, hogy az eredményed nem te vagy, és megengeded magadnak, hogy tökéletlen lehess. Ráébredsz, hogy nem kell ahhoz hibátlannak lenned, hogy szeressenek. Már nem másoktól várod a megerősítést, hogy értékes vagy, mert azt már pontosan tudod. Végre megtanulod tisztelni magad, mert megérted, hogy minden tisztelet forrása te vagy, az tud csak visszaáramolni hozzád, amit kibocsátasz magadból. Már nem akarsz megfelelni senkinek, csakis saját magadnak. Nem koldulsz többé szeretetet, és helyettesítővel sem éred be.
Egy fájdalmas ébredés új utakat nyit számodra. Kérdés az csupán, hogy visszafekszel és tovább álmodod álmod, vagy erőt gyűjtesz és végre szembe nézel önmagaddal.
