Az önazonos ember tiszteletet érdemel. Mert nem rejti önmagát álarcok mögé, felvállalja személyiségét olyannak, amilyen, akkor is, ha lesznek olyanok, akiknek ez nem tetszik. Ezért az önazonossághoz bátorság kell. Megmutatni saját magát, annak, aki.
Nem függ mások véleményétől, saját belső késztetései szerint él, úgy, ahogy az neki jó, mert van önbecsülése. Nem akar másoknak megfelelni, és nem is függ mások visszajelzéseitől. Tetteiért, döntéseiért vállalja a felelősséget, és nem mutogat másokra, ha balul sülnek el a számításai. Önértékelését nem mások véleményéhez igazítja. Ismeri, tudja belső értékeit, és ezek ellenkezőjéről soha nem hagyja magát meggyőzni. Nem teszi a szépet senkinek, mert nincs rá szüksége. Miközben elfogadja azt a tényt, hogy nem mindenki szereti őt. De ezzel nyugodtan tud együtt élni, és ez a tény az önmagához fűződő viszonyán semmit nem változtat.
Képes arra, hogy komfortzónájából teljes – önmagába vetett – hittel lépjen ki, miközben tudja, hogy kockázatos lehet új dolgokba fogni. De a kudarc lehetőségét vállalja, mert bízik, hisz abban, hogy van ereje, képessége minden helyzetből a legjobbat kihozni. Nincsenek nagy érzelmi hullámzásai, belső békéjéből adódóan nem bántó, nem haragtartó és nem bosszúálló. Jól érzékelhető belső és külső tartása van, erős, stabil jellem, aki nem megvehető, és nem alázkodik meg azért soha, hogy céljait elérje. Mindemellett nem lép át másokon, érdekeit úgy érvényesíti, hogy mindennap a tükörbe nézhessen.
Van érzelmi mélysége, tartama, emiatt kerüli a felszínességet, nem kápráztatják el a külsőségek. Onnét pedig, ahol nem tisztelik, bántják elsétál, mert többet ér számára saját mentális egészsége, mint egy olyan kapcsolatban maradni, ami hosszú távon agyonnyomná.
Kellőképpen bátor ember ahhoz, hogy kilógjon a sorból, kimondja véleményét, gondolatait, akkor is, ha ellentétes másokéval, felvállalva ezzel akár a népszerűtlenséget is. Ezért képes új, járatlan utakat is kipróbálni, mert nem csupán önmagába, de az életbe vetett hite is erős.
Az önazonos ember vállalja az életéért a felelősséget, azért, ahol éppen tart. Nem mutogat másokra, a sorsra, a körülményekre, hanem tudja, hogy minden belső világának kivetülése, és egyben sorsának alakítója. Neki sem mindig habos kávé az élete, de ezt tudomásul veszi, egy-egy problémát tapasztalásként értékel, közben nem süllyed apátiába, és nem panaszkodik. A megoldást keresi minden helyzetben.
Az önazonos ember egyben hiteles is. Mert mer élni a vágyai szerint, és felvállalja önmagát olyannak, amilyen. Azt kommunikálja mind szavakkal, mind tettekkel kifelé, ami a lelkében, gondolataiban, szívében él.
