Néha kérdések tolulnak bennünk, nem értjük, hogy miért nem teljes az életünk, miért vagyunk indokolatlanul lehangoltak, szomorúak, fáradtak, miért adjuk ugyanazokat a negatív reakciókat bizonyos helyzetre. Azt érezzük csak, hogy valami nincs a helyén bennünk. Érzelmi működésünket nagyon erősen meghatározzák a múltban keletkezett lelki sérüléseink. Ezek a sérülések azok, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz a fontos megtapasztaláshoz, ami egyben életünk egyik nagy feladata is. Ezeken az impulzusokon keresztül válhatunk önmagunkká, általuk tanuljuk meg szeretni önmagunkat. A család, amelybe születünk, hozzásegít ahhoz, hogy ezeket a tapasztalásokat megkapjuk. Mindaddig, ameddig nem történik meg egy helyzet felismerése, és az abból fakadó tapasztalás elfogadása, újból és újból szembejön velünk ugyanaz a helyzet. Lelkünk arra vágyik legbelül, hogy elfogadjuk, értékeljük önnön magunkat, a saját erősségeinkkel, hiányosságainkkal együtt. Amíg egy megtapasztalást nem elfogadásban élünk meg, hanem elutasításban, és közben haragot, keserűséget, bűntudatot érzünk, akkor újból és újból olyan embereket, helyzeteket vonzunk be, amelyek által ugyanazt a behatást éljük meg. Az elfogadás azt jelenti, hogy megengedjük magunknak a megtapasztalást, mert felismerjük, hogy fejlődünk általa, jobb, erősebb, magabiztosabb emberré válunk. Ezekre az impulzusokra szükségünk van. Általában ezek felismerése akkor kezdődik el, ha fontossá válik önmagunk megismerése, érzelmi működésünk megértése. A sebek csakis akkor kezdenek begyógyulni, ha ráismerünk, felismerjük az ok-okozati összefüggéseiket. Mindannyiunknak ugyanaz a feladata: tapasztalatokat szerezni, amíg képessé nem válunk ezeket elfogadni, és megtanulni általuk az önelfogadást, önszeretetet.
Mivel nincs eszközünk arra, – vagy nem is tudatosul bennünk- hogy ezeket a sérüléseket begyógyítsuk, ugyanúgy mint egy testünkön ejtett fizikai sérülést, elfedjük. Tapasz kerül rá, hogy ne lássák mások. Így a lelki sérülésre is „tapasz” kerül, egy maszk, amely által elrejthetjük a valódi sebeket, és amely megkímél bennünket a sérülés fájdalmától. Ezzel a maszkkal próbáljuk elrejteni, álcázni sérülésünket. Ezeket a lefedett sérüléseket néha valaki – akivel találkozol- megérinti. Szeretetből ugyan, neked mégis fáj. Mert nem gyógyítottad be. Őt okolod ezért a fájdalomért, pedig nem ő a hibás. Nem a másik ember felelős a sebed fájdalmáért.
Lise Bourbeau kanadai pszichológus, terapeuta az alábbi lelki sérüléseket határozta meg, a hozzájuk kapcsolódó maszkokkal együtt:
- Elutasítás, és a maszk, amellyel ezt a sérülést álcázzuk, a menekülő maszkja
- Elhagyás sérülése, a hozzá kapcsolódó maszk a függő maszkja
- Megalázás, a maszk, amellyel álcázzuk, a mazochista maszkja
- Árulás, és amivel elfedjük, a kontrolláló maszkja
- Igazságtalanság sérülése, és ezt a merevség maszkjával igyekszünk elrejteni
