Nem tudom tovább csinálni- mondod, és tovább csinálod…Nem bírom tovább-sóhajtod, és kibírod… Elfáradtam – üvöltöd, majd tovább mész.
Minden ember életében vannak nagyon mély időszakok. Amikor azt érzi, nincs lejjebb, ezt már nem lehet fokozni. Olyan érzés, mintha minden összeesküdött volna ellene, egyik rossz jön a másik után. Mintha a sors hatalmas játszóterének marionett figurája lenne, amit kénye-kedve szerint rángat. Egy fájdalmas lejtmenet, aminek legfőképp a bizonytalansága elviselhetetlen, mert nem lehet előre tudni, hol lesz a vége és mi fog történni. Mikor lehet a gödör alján végre egy kicsit megpihenni, mikor jön az a biztos tudat, hogy elmúlt. Aztán talán jöhet a felfelé tartó pálya.
Néha a sorozatos kudarcok hatására apátiába esel. Ha nem látod a kiutat, azt gondolod, hogy feladod, nincs értelme. Egyedül vagy, és nincs erőd ahhoz, hogy akár csak egy lépést is megtegyél tovább. Ekkor eltávolodsz önmagadtól is, az életenergiád forrásától. Megszűnik a kapcsolat, kiégtél.
Akkor itt, ebben a helyzetedben állj meg egy kicsit. Mert szükséged lesz arra, hogy átgondold az eddigi életedet, és a döntéseid hatását. Szükséged lesz arra, hogy a lelked utolérjen. A problémákon való kattogásból és a pörgésből szakítsd magad ki. Nézz rá úgy az életedre, hogy mit értél el eddig, mi az, amire büszke lehetsz, koncentrálj mindarra, ami a tiéd, mert ez majd segít abban, hogy a hiányra való fókuszálásról áttedd a hangsúlyt a „van” állapotára. Ez emlékeztet arra, hogy vannak pozitív időszakok is az életedben, és a sok negatív csapás után jobb jön. Arra is emlékeztet, hogy képes vagy teremteni. Közben pedig újra kapcsolódj önmagadhoz, ahhoz a maghoz, ami az életerődet adja. De erre hagyj magadnak időt.
Mert mindenkiben működik az életösztön, ami arra sarkall, hogy élj tovább, lépj előre. A döntés a tiéd. Hagyod, hogy még mélyebbre vigyen az ár, vagy a maradék erődet is összeszedve – a kis önsajnálat után- felállsz. A dacos embereknek talán könnyebb, mert az utolsó leheletükkel is képesek beleállni a harcba, és felveszik a kesztyűt bármilyen helyzettel szemben. Nem hagyják megtörni magukat, bármit is hozzon az élet.
Életünk pályáján ciklikusan ismétlődnek a felfelé, és lefelé tartó állapotok. Épp ezekből merítjük erőnket, mert miközben végig verekedjünk magunkat viharainkon, épp egy fontos képességünk fejlődik, a helyzetekhez való adaptálódásunk. Az a fajta lelki rugalmasságunk, ami később egy újabb nehézségnél aktiválódva már könnyebben átsegít bennünket a fájdalmas perióduson. Másrészt pedig önbizalmunkat is edzi, hiszen önmagunk számára bizonyítunk azzal, hogy egy elbukás után képesek vagyunk újra felállni, és kis lelki összerendezés után továbblépni. Ehhez erő kell, kitartás és állhatatosság.
Az életedbe és önmagadba vetett hited nélkül azonban nem fog menni. Mert ez a fajta hit a leghatalmasabb erő, ami segít túllendülni a nehézségeiden és hozzásegít ahhoz, hogy elérd a céljaidat. Abban a pillanatban, amikor feladnád végleg, jusson eszedbe, hogy te ugyanaz az ember vagy akkor is, ha épp egy gödör alján ülsz, csak épp a magadba vetett hited hagyott el. Az erőd épp ebben van, hogy képes vagy kapcsolódni önmagadhoz újra. Bízz magadban. Bízz abban, hogy van még tartalék erőd, van még lőszered a további csatáidhoz. Ne mondj le önmagadról.
Gondolj arra, hogy mennyi mindent kibírtál, hányszor kezdted újra, mennyi fájdalom és nehézség árán vagy itt, és lettél erős. Légy büszke arra, aki vagy. Hidd el, erősebb, vagy mint gondolnád.
