Egyszer majd másként tekintesz önmagadra. Mert történik valami, ami kifordítja a világodat a négy sarkából. Megrettensz, mert fájdalommal jár, és bekapcsol benned egy mély belső szorongás, de később talán meglátod benne az értelmet is, amiért az életedbe jött… Hiszen nincs ok nélkül semmi sem.
És attól a pillanattól fogva már más dolgok lesznek fontosak számodra, mint amik addig voltak. Talán először nézel úgy igazán mélyen a lelkedbe, és talán először hallod meg a saját belső hangodat. És másképp kezdesz el működni, mert rájössz, hogy mennyi időt herdáltál el arra, hogy kifelé bizonygasd az értékességedet.
És már nem akarsz nyertes-vesztes játszmákat játszani, mert fáraszt. Már nem érdekel, hogy mit mondanak a hátad mögött, mint ahogy az sem, hogy minek és kinek gondolnak mások. Épp elég lesz, hogy Te mit gondolsz saját magadról. Többé nem kuncsorogsz a cseppenként adagolt figyelemért, mert megérted, hogy amit erőltetni kell, azt nem kell.
Untat az üres fecsegés, így a csendet sokkal többre becsülöd, mint a felszínes jópofizást. Már nem akarsz mindenáron kapcsolódni, elfogadod, hogy vannak, akik nem látják a fényedet. Szeretettel közelítesz, de tudomásul veszed, ha nincs rá válasz.
Nem tombolsz már, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezed, mert megérted, hogy a kudarc nem a siker hiánya, hanem a legjobb tanítód. Hogy szükséged van rá ahhoz, hogy megtanuld a siker receptjét.
Már nem vágysz középpontban lenni sem, mert érted, hogy nem kell ahhoz felkelteni senki figyelmét, hogy észrevegyen.
Arra is képessé válsz, hogy kiállj magadért, mert tudod, hogy a lelked épségéért te vagy felelős, azt mástól nem várhatod. Önmagadat sem akarod már fényezni, mert a belső bizonyosságod épp elég lesz arra vonatkozóan, hogy szerethető vagy.
A félelmeidet megszelídíted, mert már tudod, hogy a rettegés minden utad legnagyobb akadálya. Mint ahogy azt is érted, hogy a félelem lehet a barátod, de az ellenséged is. Rájössz, hogy mindaz, amiért áhítoztál, végig ott volt benned, melletted, csak nem hitted el, hogy valóban a tiéd lehet. Ezért pedig már nem mást hibáztatsz. És talán már nem hibáztatsz senkit sem.
Leereszted kezedből önvédelmi fegyveredet, és alázattal fejet hajtasz a magasabb intelligencia előtt, mert elfogadod, hogy nincs mindenre ráhatásod. Ezért irányítani sem akarsz többé kényszeresen, mert felfogod, hogy minél inkább navigálod görcsösen az életedet, annál messzebb kerülsz tőle.
Azokkal veszed magad körbe, akik hozzád hasonlóan jóindulattal és szeretettel működnek, és nem erőből, egóból. Akik nem kompenzálják a kisebbrendűségüket azzal, hogy lenyomnak, hanem meglátják benned az egyediséged, a különlegességet, és hagyják, hogy emelkedj tovább.
És lassan béke születik benned. Már nem rohansz, agyalsz, küzdesz és ragaszkodsz. Csak lépegetsz előre magabiztosan. Nem engeded, hogy bárki is utadat állja.
Hagyod, hogy átáramoljon rajtad az élet magával hozva új lehetőségeket. A fontos dolgoknak helyet adsz, a feleslegessé váltakat pedig útjára engeded. Szeretettel…
