A kezdeti szerelmi lila köd gyakran társul naivitással, vagy olyasvalaminek a belelátásával, ami nincs ott. Valamilyennek hiszed a másikat, rendszerint a saját értékrended, hitrendszered szerint. Önmagadból, a saját érzéseidből indulsz ki. Azt hiszed, hogy nem tud/akar bántani. Hogy ugyanúgy azt érzi, mint amit te is. Hogy elfogad úgy, ahogy vagy, és azok a célok vezérlik, amik téged. Rávetíted önmagadat.
Csakhogy ez az elképzelt és idealizált helyzet rideg valósággá vált azzal, hogy megbántott, és te fájdalmas leckét kaptál emberismeretről, és ha elég éber vagy, akkor önmagadról is.
Csalódtál, mert nem vetted számításba az ő érzelmi és emberi tényezőit. Hogy talán nem feltétlen az, akinek mutatta magát. Vagy te akartad másmilyennek látni, mint amilyen valójában. Az is lehet, hogy változott idővel, és nem feltétlen jó irányba, mert bekapcsolt egy benne futó önsorsrontó program. De nem biztos, hogy erről te tudomást akartál venni.
Pedig érdemes lenne nyitott szemmel létezni, már a legelején is, és tudomásul venni, hogy ami a legelején nem fehér, az sosem lesz az. Akinek sáros a cipője, az összekoszolja a szőnyegedet.
És most lehet, hogy a csalódásoddal nem tudsz mit kezdeni. „Miért hagytam magam megvezetni?” „Hogy nem vettem észre, mikor majd kicsapta a szemem”, „Miért hagytam magam bántani”? Ezek a kérdések megválaszolatlanul ott zsibongnak benned. Emiatt vádolhatod is önmagadat.
Pedig nem kéne. Hiszen te nem ártottál neki, és leginkább csak magadnak teszel rosszat az önostorozásoddal. Jóhiszemű voltál, és nem voltak arra praktikáid, hogy miként kerüld el a csapdát.
Ez persze nem menti fel őt az alól, ahogy viselkedett. De most nem is rajta van a fókusz, hanem rajtad. Hogy te mit kezdesz azzal, ha fájdalmat okoztak neked.
Két út van előtted, és az egyik látszólag egyszerűbb. Vagy folyamatosan áldozatként tekintesz önmagadra, és átkozod a napot, amikor megismerted őt. Az önsajnálkozásba évekig bele lehet ragadni, és ez megmérgezi a mindennapjaidat. Aztán fizikailag is megsemmisít.
A másik út nehezebb, de hosszú távon téged szolgál: meglátod benne azt, hogy milyen tanulnivalókat adott. Fontos, hogy felismerd benne saját szerepedet, ami talán csak annyi volt, hogy hiába voltak ordító jelek már az elején is, nem voltál hajlandó róluk tudomást venni. Lehet, hogy nem jelezted, hogy átlépte a lelki határaidat, nem bánik jól veled. Esetleg elfogadtál olyan dolgokat tőle – és ezzel azt üzented felé, hogy rendben van a tiszteletlensége- amik fájdalommal töltöttek el.
Fontos, hogy légy magaddal őszinte. Csak az önmagaddal való szembenézés segít abban, hogy legközelebb ne lépj bele ugyanabba a csapdába. Vond le a konzekvenciákat, ami ne azt jelentse, hogy falakat húzol magad köré az emberi gonoszságok ellen, hanem azt, hogy meglátod a saját felelősségedet az adott helyzetben, és azt erővé és tapasztalattá transzformálod. Válj képessé a fejlődésre, mert minden helyzet tanít, ha nyitottá válsz. A fájdalmas szituációk leginkább, még akkor is, ha most azt gondolod, hogy na köszönöd szépen az ilyen leckét.
De ez majd abban segít téged, hogy megtanuld meghúzni a határaidat, és többé nem hagyod, hogy tiszteletlenül, tapintatlanul bánjanak veled, vagy megvezessenek, manipuláljanak. Mert már sokkal tudatosabbá és éberebbé válsz. Sokkal fontosabb leszel önmagad számára, és ezzel a külvilág számára is üzened, hogy eddig és nem tovább. Megváltoznak körülötted az energiák, és ezzel más minőségű kapcsolatokat is vonzol.
A lényeg, hogy ne a panaszkodás vigyen előre, mert az stabilizálja a fennálló érzelmi állapotodat, és eltávolítja tőled a szeretteidet. Ha kell, merj segítséget kérni, mert nem biztos, hogy képes vagy látni a fától az erdőt. Lehet, hogy nem látod meg egyedül a kijárati ajtót a nehéz helyzetedből.
Fájdalmas lépések, tudom. Egy csalódás mindig fáj, de fontos, hogy lásd, tőled függ, hogy meddig hagyod, hogy az érzelmi lenyomatai megmérgezzék mindennapjaidat.
