A szakítás, válás után érezhetjük úgy, hogy egy részünket szó szerint lehasították rólunk. Ezért is annyira fájó. Mert félembernek érezzük magunkat.
A másik árulását nagyon nehezen viseljük. Gyakran épp emiatt is nehéz feldolgozni. Mert azt érezzük: volt párunk elutasított bennünket.
Ilyenkor 5 fázison megyünk keresztül (általánosságban így van, de vannak, akiknél nem ugyanebben a sorrendben történik a veszteség feldolgozása):
Első fázis: „Nem, ez csak egy rossz álom. Nem hiszem el”. A szakítást követően azzal védekezünk a veszteség okozta mély fájdalom ellen, hogy tagadjuk annak voltát. Nem akarjuk elhinni, hogy megtörtént, az egész csak egy rossz álomnak tűnik, amiből majd hamarosan felébredünk. Mintha még az idő is magállt volna. Mintha légüres térbe kerültünk volna. Legszívesebben csak aludnánk. Keressük a reményt, hiába ért véget a kapcsolat, annak ellenére bízunk abban, hogy a volt kedves meggondolja magát. Hiszen nem dobhat ki minden együtt töltött évet az ablakon!
Második fázis: „Mit képzel ez? Hogy tehette ezt velem?” A harag jelenléte már egy következő állomásra utal. Dühösek leszünk rá, amiért elhagyott bennünket. De ilyenkor nem csupán volt párunkra haragszunk, hanem a sorsra, vagy Istenre, amiért így elszúrta az életünket. Felelősöket keresünk, amiért ez történt velünk. Ilyenkor sokan szidják volt párjukat másoknak. A harag a lelki ürességet kompenzálja, amit a másik hiánya okoz.
Harmadik fázis: „Megváltozom, ígérem. Jobban odafigyelek, csak kezdjük újra”. Ebben a fázisban elkezdünk alkudozni. Mint régen, gyermekkorunkban, amikor a büntetést úgy szerettük volna elkerülni, hogy ígéretet tettünk arra, hogy máskor nem viselkedünk rosszul. Tehát hogy ha imáink meghallgattatásra találnak, és visszajön, akkor jók leszünk, jobbak, elfogadóbbak, türelmesebbek, stb. Úgy gondoljuk, ha mi jól viselkedünk, annak meglesz méltó jutalma és volt párunk -látva igyekezetünket – visszatér hozzánk. Akár hirtelen vallásossá is válhatunk, alkudozunk Istennel, vagy valamilyen felsőbb hatalommal. Mindent megígérünk, csak még egyszer legyen úgy, mint régen.
Negyedik fázis: „Elment, és én már soha többé nem leszek boldog.” Ebben a fázisban tudatosult bennünk, hogy végleg elveszítettük társunkat. Ekkor csak aludnánk legszívesebben, és vagy teljesen elutasítjuk az ételt, vagy evéssel pótoljuk a szeretethiányt. Van, aki pedig alkoholhoz nyúl, hogy enyhítse a fájdalmát. Jellemző a teljes reményvesztettség. Környezetünk hiába mantrázza, hogy higgyünk benne, hogy lehet még teljes életünk, nem hiszünk nekik, akár elutasítókká is válhatunk. A depresszió munkahelyi teljesítményünkre is rányomja a bélyegét, hiszen állandóan fáradtak vagyunk, és dekoncentráltak. Hiányzik a motiváció is belőlünk, hanyagoljuk feladatainkat, és még barátainkat is.
Ötödik fázis: „Elváltunk. Fáj még, de elfogadom, hogy ez történt”. Ez már egy nagy ugrás előre. Ebben a szakaszban feladjuk a küzdelmet, már nem akarunk a másiknak rosszat, megbékéltünk a helyzettel. Elfogadjuk azt, ami történt, és már látjuk a fényt az alagút végén. Ha ideáig eljut valaki, az már szépen tovább tud lépni, már a jövője foglalkoztatja. Meg tud bocsátani (mind volt párjának, mind pedig önmagának, ami nagyon fontosa feldolgozás szempontjából).
Ha valaki képes ennek a folyamatnak minden lépcsőjén keresztülmenni, még erőt is transzformálhat belőle. Hiszen közben rengeteg dolgot megtapasztal önmagáról, saját lelki működéséről. A csend, a magány óhatatlanul önmagunk felé fordít bennünket, és ez nagyon hasznos, még akkor is ha fáj.
Tapasztalataim szerint azonban nagyon gyakori a folyamatban az elakadás. Amikor nem tudjuk feldolgozni azt, ami történt. Amikor már hónapok teltek el, de még mindig ugyanazok a gondolatok forognak bennünk, és ugyanolyan elesettnek, kilátástalannak, vagy dühösnek, haragosnak érezzük magunkat. Lehet, hogy reménykedünk is a kapcsolat újraindulásában, pedig a másik fél azt már teljesen egyértelművé tette, hogy nem szeretné folytatni.
Sajnos épp a tudattalan családi minták, hitek, szülői gátlóparancsok azok, amelyek nagyon megnehezíthetik a továbblépést. Ezekre fontos rálátni, mert fel nem dolgozottságuk miatt újra és újra megjelenhetnek kapcsolatainkban, és szabotálhatják azokat.
Egy fájdalmas válásban, szakításban szinte kivétel nélkül mindenkinek sérül az önértékelése és önbecsülése. Ezek újraépítéséhez célszerű valamilyen segítséget kérni, mert szakszerű támogatással gyorsabban érhetünk el látványos eredményt. Nagyon sokszor a mélyen bennünk futó, önmagunkkal kapcsolatos negatív hitet aktiválja a szakítás. Ami alapján levonjuk a helytelen konzekvenciát, hogy nem vagyunk szerethetők.
Ha érintett vagy, ne mondj le önmagadról! Ne hidd el, hogy egy szakítás, válás után már nem lehet boldog életed! Bármikor dönthetsz úgy, hogy teszel magadért, és a jobb életedért!
