Amikor egyik pillanatról a másikra problémák merülnek fel az életünkben, és ez az állapot hosszabb időn keresztül fennáll, esetleg ismétlődő fájdalmas helyzetekben találjunk magunkat, érdemes elgondolkodni azon, hogy mi állhat a háttérben. Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy milyen önszabotáló program fut tudat alatt bennünk, amivel saját életünket megakasztjuk.
Életünk minőségére közvetlen hatást gyakorol szüleinkkel való kapcsolatunk. Ha a kapcsolat nem jó, vagy megromlik, a tőlük felénk áramló életerő, teremtő energia elakadhat, és ez testi, lelki tüneteket produkálhat. Ha elutasítjuk, vagy hibáztatjuk valamelyik szülőnket, esetleg haragszunk rá, az a mi életünkre is hatással van, hiszen megváltoztatja a bennünk áramló energiákat. Ha szüleink és köztünk távolságtartás, hidegség, merevség jellemző, akkor mi saját magunkkal is hidegen, szigorúan bánunk, és ez önnön magunktól is eltávolít bennünket. Tehát úgy bánunk magunkkal, ahogy azt megítélésünk szerint szüleink teszik, tették velünk.
Ugyanakkor azok a tulajdonságok, amelyeket szüleinkben elutasítunk, bennünk is megvannak. Persze, erről általában nem veszünk tudomást. De ha őszintén befelé figyelünk, akkor ezeket fellehetjük saját személyiségünkben is.
Ami a legnagyobb fájdalmat okozhatta bennünk gyermekként, az a szeretet kimutatásának hiánya, az elhanyagolás, a hideg bánásmód, az elutasítás, és ha a szerethetőségünket feltételhez kötötték. Ez felnőttként is hat ránk, legfőképpen párkapcsolatainkra. Többszöri sikertelen próbálkozás, kudarc után érdemes ránézni arra, hogy milyen működési sémáink vannak, mik azok a mélyben megbúvó érzelmi sérülések, amelyek meggátolják zavartalan kapcsolódásainkat.
Ha az önmagunkkal való kapcsolatot helyre akarjuk állítani, először a szüleinkkel való kapcsolatunkat fontos rendezni.
Persze a távolságtartás, a negatív érzelmek nem mindig tudatosak. Vannak olyan helyzetek, amelyek úgy okoznak mély sérülést egy gyermekben szülei által, hogy ők annak a helyzetnek nem mérik fel a súlyát. Például beteg lesz a gyerek, és emiatt hosszabb időre kórházba kerül, úgy, hogy szüleit kénytelen nélkülözni. Egy kisgyerek nem tudja értelmezni a helyzetet, csak azt érzi, hogy őt magára hagyták, elhagyták, és hiába látogatják szülei, egy életre megmarad benne ez a fájdalom, anélkül, hogy felnőttként emlékezne erre. A magára hagyottság érzése viszont állandósul.
Vagy ha egyik szülő cinkossá teszi gyermekét, beavatja egy olyan titokba, amiről a másik szülője nem tudhat. Iszonyú terhet rakva ezzel a gyerek vállára. Felnőve pedig nem tudja, hogy mi az a hatalmas bűntudat és teher, amit állandóan érez, és amitől képtelen megszabadulni. Ez a teher viszont mindkét szülőjétől elválasztja érzelmileg.
Haragudhatunk rájuk tudatosan is, ha távolságtartóan bántak velünk, ha nem úgy mutatták ki szeretetüket, ahogy arra szükségünk lett volna kicsiként, de azt mindig fontos szem előtt tartanunk, hogy ők is hoztak mintákat családjukból, őket is régi beidegződéseik, fel nem oldott traumáik viszik előre. Csak úgy tudnak működni, ahogy azt megtanulták.
Ha távolságtartók, maguknak valók, kritikusak, annak mindig van valami oka, ami múltjukban keresendő. Ha ezt elfogadjuk akkor már őket is képesek leszünk elfogadni olyannak, amilyenek. Ha tudjuk fájdalmaik okát, akkor megérteni is képesek leszünk őket, és a saját fájdalmunkat is érteni fogjuk. Szüleink elfogadása saját magunk elfogadását is segíti.
Amíg nem hozzuk meg azt a döntést, hogy a rossz kapcsolatot lélek szinten helyrehozzuk, addig folyamatosan ismétlődnek életünkben a kudarcok, fájdalmas helyzetek. Akkor is van mód a kapcsolat gyógyítására, ha szüleink elhunytak, vagy ha már nagyon betegek. Az életünket nekik köszönhetjük, és emellett biztosan voltak olyan pillanatok életünkben, amikor szeretettel néztek ránk, gondoskodtak rólunk, kapcsolódtunk egymáshoz. Ők nem fognak már változni, ezért a saját, hozzájuk való viszonyulásunkat kell megváltoztatnunk.
A saját belső békénk megteremtése a mi felelősségünk. Felnőttkori problémáink okainak felgöngyölítése, az összefüggések meglátása gyakran csak külső segítséggel megy, de sokat tehetünk önmagunkért is, ha nyitottá válunk arra, hogy megismerjük szüleink életét, múltját, történetét.
