A sémák alapvetőn természetesek az ember működésében, magukban foglalják a világról, másokról, és természetesen magunkról alkotott elképzeléseinket, elvárásainkat. Gyermekként ha kielégítették érzelmi és fizikális igényeinket, azokra érzékenyen reagáltak szüleink akkor azt tapasztaltuk meg, hogy kapcsolódni jó és biztonságos. Ha ez nem így történt, akkor a rossz tapasztalatok hatására az rögzül bennünk, hogy az emberi kapcsolódás, és úgy általában a világ nem biztonságos. Ez pedig hat sémáink kialakulására. Ha a sémák tévedésen, rossz tapasztalatokon, helytelen beidegződésen, merev hozzáálláson alapulnak, nagyon megnehezíthetik életünket.
Ha a világot alapvetően veszélyes helynek látod, ha gyakran szorongsz attól, hogy baj érhet, ha legbelül rettegéssel tölt el a jelenlegi vírushelyzet, akkor valószínűleg fut benned egy olyan séma, amely a biztonságérzetedet, a logikus gondolkodásodat felülírta, emellett negatívan hat az érzelmeidre is, és meggátol abban, hogy praktikusan viszonyulj veszélyes helyzetekhez. Meggátol a reális gondolkodásban, a veszély életszerű felmérésében.
Mindenképp egy hibás program, hiszen a veszélytől való állandó indokolatlan rettegés, egy nem belátható helyzettől való előzetes szorongás nem valószerű, és nagyon megviseli az ember lelkét, amivel később testi tüneteket is produkál magának.
Kialakulását egy korábbi trauma (egy szerette személy megbetegedése, majd elvesztése) is okozhatja, de ha ilyen nem történt, akkor a családi hitrendszer beivódása is előidézheti a problémát. Ha a világot egy veszélyes helynek gondolták a szüleid, akkor ez a túlféltésben, túlaggódásban is megnyilvánult feléd. Ez verbális és nonverbális szinteken is megjelenhetett. Gyerekként azt hallgattad, hogy „Úristen, mi lesz velünk, ha kirúgnak bennünket a munkából, mi lesz, ha balesetezünk, mi lesz, ha megbetegszünk…” vagy csak egész egyszerűen pánikszerűen ellenőrizték esténként egymás után többször is, hogy a bejárati ajtót biztosan jól bezárták-e. Emellett a háttérben egy generációkon átívelő veszteségélmény fel nem dolgozottsága is állhat.
Többféle viszonyulásunk lehet ezekre a helyzetekre. Ha elfogadjuk a hibásan működő sémát, akkor folyamatos rettegés vár ránk, és pánikbetegséghez is vezethet. Vagy folyamatosan az orvosnál ülünk valamilyen betegség gyanúval, amit mi kreálunk magunknak.
El is kerülhetjük a veszélyesnek hitt helyzeteket, ekkor bezárkózunk, vagy állandóan fertőtlenítünk, kényszeresen takarítunk, öt percenként mosunk kezet.
Vagy szembemegyünk vele, és azt mondjuk, hogy nincs az a veszélyes helyzet, ami legyőzhetne. Miközben továbbra is rettegünk a veszélytől.
A félelem vonzza a félelem tárgyát, tehát azzal, ha folyamatosan a veszélyre fókuszálunk, előbb-utóbb magunkra is húzzuk. Pont a félelem, a stressz hatására gyengül immunrendszerünk, és ezzel pedig segíthetjük a betegség kialakulását. A háttérben a gyermeki énünk retteg valójában a kiszolgáltatottságtól, a be nem látható eseményektől a biztonságba vetett hitének sérülése miatt.
Fontos hogy aki ezzel küzd, először is rálásson, felismerje a hibás sémát, annak működését (akár külső támogatással is), majd találjon olyan relaxációs technikát, amely segíti abban, hogy rugalmasabban, praktikusabban álljon a veszélyes helyzetekhez, és hogy felismerje azt, hogy nem reálisak félelmei, szorongása. Az előre lépéshez fontos megértenünk saját érzelmi működésünket.
A félelmek elengedése vezetett meditációkkal nagyon hatékony segítség lehet.
