Mindannyiunkban ott él egy gyermek, gyermeki önmagunk, akinek a létezéséről sokan nem vesznek tudomást. Pedig személyiségünk fontos alkotóeleme, a felnőtt és szülői énállapotok mellett. A bennünk élő felnőtt racionális, döntéseket hoz, cselekszik, viszi a vállán a mindennapi feladatokat. Szülői énünkkel pedig magunk felé fordulunk, gondoskodunk, befelé figyelünk.
Ha hagyjuk szabadon szárnyalni gyermeki énünket, és nem fojtjuk, zárjuk el magunkban, ha egészséges, akkor kreatív, felszabadult, spontán módban tudunk működni, rá tudunk csodálkozni a világ dolgaira, lelkesek vagyunk, és feltétel nélkül tudunk szeretni. Ha el is nyomod magadban, mert racionális akarsz lenni, és irányítani akarod feszesen az életedet, akkor is érzed a jelenlétét, ha valami nagy bajod van az életedben. Amikor nagyon fáj valami, szomorú vagy, és úgy érzed, hogy olyan jó lenne abban a pillanatban édesanyád ölébe bújni, hogy megnyugtasson, vigyázzon rád. Jó lenne összegömbölyödve megint gondtalannak lenni.
A gyermek egészséges fejlődéséhez szüksége van arra, hogy megkapja a szeretetet, törődést, a szülői odafordulást és figyelmet, ekkor tanul meg a kapcsolódások által kapcsolódni önagához is. Ha érzi a saját fontosságát, szerethetőségét, akkor saját maga számára is fontos lesz, és tudja, hogy szerethető.
Azonban ha elhanyagolják a kisgyermek igényeit, nem úgy szeretik, ahogy arra szüksége lenne, ha a kapcsolódás problémás és nincs meg az intimitás, ha bántódás éri, akkor a gyermek lelke sérül. Ezeket a be nem gyógyult sérüléseket pedig hurcolja magában gyakran egész életén át, és ezek felnőttkori énjének működését nagyon megnehezítik. A sérülések miatt gyakran felszínre törnek a múltbéli fájdalmak, a harag, a meg nem értettség, a félelem, és bizonyos helyzetekben ennek megfelelő reakciót ad a már felnőtt, miközben nem tudja, hogy kudarcai, sikertelenségei hátterében a múlt fel nem dolgozott traumái, be nem gyógyult sérülései állnak.
Ebben segíthet bennünket szülői énünk, hiszen ha beazonosítottuk ezeket a sérüléseket, képesek vagyunk kárpótolni gyermeki énünket sérüléseiért, hiszen megadhatjuk számára a figyelmet, törődést, szeretetet, amire vágyott, de nem kapott meg.
Ha eldöntöd, hogy kezedbe veszed életed irányítását, és begyógyítod belső gyermeki éned sérüléseit, az első lépés mindannak a meg nem kapott igényednek az elgyászolása lesz, amelyre olyan nagyon vágytál volna. Ha elismerjük érzelmeink jogosságát, és már nem akarjuk elnyomni őket, ez szinte magától be fog indulni. A sérülések miatt rengeteg elfojtott negatív érzelmet a felszínre kell hozni, hiszen ezeknek a megélését gyakran meg sem engedtük önmagunknak, viszont gátolták egész addigi életünket. Azért, hogy a negatív érzéseket elengedjük, fontos megértenünk, hogy szüleink csak azt tudták adni, amire akkor és ott képesek voltak. Lehet, hogy őket is sérüléseik vezették, és noha a legjobbat akarták számunkra, öntudatlanul is követtek el hibákat.
Ha sikerül a fájdalmakkal szembenézni, elengedni negatív érzéseinket, és megbocsátani, akkor indulunk el a gyógyulás útján, és egyszer csak azt érezzük, hogy egyre szabadabbá válunk, eltűnnek a félelmek, a görcsös szorongás, és egyre inkább békében éljük az életünket, sikerekkel, örömteli pillanatokkal telve.
